Az adatok még változhatnak a fellebbezés után!

2023.05.13. 12:30

Félezer nyolcadikos felvételizett a fehérvári Vasváriba

2023-ban megközelítőleg 96 ezer tanuló felvételizett valamilyen középfokú oktatási intézménybe hazánkban – adta hírül az Oktatási Hivatal közleményében.

Déri Brenda

Forrás: ÖKK

Mint írják, ebből a 96 ezer tanulóból 82600 nyolcadik, 7800 hatodik és 5300 negyedik évfolyamos diák volt. Ezek közül mi most a nyolcadik osztályos felvételizőkkel foglalkozunk, akiknek körülbelül 97 százaléka sikeresen bejutott valamelyik általa választott iskolába. 

– A felvettek közel 73%-a az első helyen, 90%-a pedig az első három helyen megjelölt területek egyikén folytathatja tanulmányait. A tanulók majdnem 43%-a technikumi, 34,7%-a gimnáziumi, 18,6%-a szakképző iskolai, 2,1%-a szakgimnáziumi, 1,3%-a szakiskolai, 0,3%-a pedig készségfejlesztő iskolai tanulmányi területre jutott be – részletezi honlapján az OH.

Kíváncsiak voltunk, hogy a felvételizők milyen arányban választották a fehérvári gimnáziumokat, technikumokat, főleg úgy, hogy nemrég kiderült: négy fehérvári középiskola is az ország legjobbjai között szerepelt a HVG ranglistáján. Így megkerestünk öt fehérvári középfokú oktatási intézményt, hogy érdeklődjünk a felvételizők aránya után. A többség sajnos cikkünk publikálásig nem válaszolt, ami valószínűleg annak is köszönhető, hogy a most rendelkezésre álló adatok még változhatnak, hiszen a tanulók fellebbezhettek, ha nem értettek egyet az intézmények döntésével. De még így is akadt, aki válaszolt és a következőről tájékoztatták szerkesztőségünket: 

– Iskolánkba, a Székesfehérvári Vasvári Pál Gimnáziumba 465 fő 8. évfolyamos tanuló adott le jelentkezést. Ami pedig a képzések szerinti megoszlást illeti, matematikából emelt óraszámú képzésre 201 fő, természettudományos tantárgyakból emelt óraszámú képzésre 217 fő, angol nyelvi tagozat 346 fő jelentkezett. Az első két képzés esetében fél osztályokba jelentkezhettek, amikbe 15-15 fő került be, utóbbi, a nyelvi tagozat esetében pedig egész osztályba került be a jelentkezők közül 30 fő – részletezte Horváth József, intézményvezető. Majd hozzátette, hozzájuk csatlakoznak még azok, akik a fellebbezés elbírálása után érkeznek.

Amint a többi fehérvári oktatási intézményekbe bejutott felvételizőkről is lesznek információink, azt természetesen legfrissebb cikkünkben publikálni fogjuk! 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában