Tervek, célok

2023.04.25. 07:00

„Univerzálisnak kell lenni” – vallja Fischer József, Hantos polgármestere

Az előző polgármester, Kovácsné Kardos Valéria halála miatt február 19-én időközi önkormányzati választást tartottak Hantoson. A leadott szavazatok 66 százalékát Fischer József kapta, akivel a közösség összetartó erejéről és a település jövőjéről is beszélgettünk.

Héjj Vivien

Az időközi önkormányzati választáson a helyiek döntő többsége Fischer Józsefnek szavazott bizalmat

Fotó: NAGY NORBERT

Korábban már két cikluson át polgármester volt, 2019-ben azonban nem indult a választáson. Miért döntött a „visszavonulás” mellett?

Ez a kilenc év nagyon tartalmas volt, sok minden történt a faluban, és ha valaki olyan lánggal égeti ezeket a dolgokat – ha szabad így mondani – akkor lehet, hogy egy kicsit a kiégés, a fáradtság is előjön. Nem titok, megszületett az első kicsi unokám, ez is egy befolyásoló tényező volt. Abban az időben úgy éreztem, nincs igazán magánéletem, egyre kevesebb idő jutott a családra. Úgy láttam, azok, akik 2019-ben jelentkeztek polgármesternek, tudják folytatni az elkezdett a munkát, jó kezekbe kerül a falu. Egy kicsit vissza akartam vonulni. Más országokban például csak kettő ciklust engedélyeznek. Én pont ebben a cipőben voltam, úgy éreztem, hogy egy kicsit mást kell csináljak: feltöltődjek, kikapcsolódjak, és egy kicsit magammal és a családdal foglalkozzak.

Az elmúlt években, függetlenül attól, hogy nem volt polgármester, nyomon követte a település fejlődését?

Abszolút, a három polgármester-jelöltet én maximálisan támogattam, egy kis településen nem is szabad haragban lenni az emberekkel. A polgármester asszonnyal, nyugodjon békében, nagyon jó viszonyban voltunk. Mindenben támogattam, ő pedig többször kért is segítséget. A hivatal átadás-átvétel a mi esetünkben, úgy gondolom, nagyon korrekten történt, mindent elmondtam, megmutattam, hogy mit kell befejezni, mit kell folytatni, és neki is voltak elképzelései természetesen. Az első év úgy telt, ha szabad így mondani, hogy amiben tudtam, segítettem. Átadtam az ötleteimet, megerősítettem abban, hogy ez jó az, amit csinál, utána már önállóan tette a dolgát.

Milyen fejlesztések valósultak meg az előző években, és mi az, amire még szükség lenne?

A „kicsi” pályázat is, ami nem több tízmilliós, nagyon sokat jelent nekünk. A közmunka program egykor dübörgött. Jó, hogy a programnak köszönhetően az emberek el tudtak helyezkedni a versenypiacon, és dolgoznak, de ezáltal úgymond kiüresedett a hivatalnak ez a része. Régen fűszerpaprikát termesztettünk, tökmag-sajtolást végeztünk, tehát voltak olyan saját portékáink, mint például a hantosi tökmagolaj. Ezek most nincsenek. Ez nehézséget okoz, de a gépesítés, a pályázaton elnyert fűnyíró traktor és egyéb kellékek nagy segítség abban, hogy kevesebb emberrel is folytatni tudjuk például a zöldterület-rendezést. Lezajlottak olyan pályázatok, amik önerőből a lehetetlen kategória számunkra, például óvodai épületszigetelés, tetőcsere a kultúrháznál és az óvodánál. Ilyen 20-30 milliós pályázatokat a mi költségvetésünk nem engedélyez. Amiben talán hátrányosak vagyunk, hogy annak idején energetikai szempontból mi is a gáz felé mentünk el. Most kezdünk visszatérni oda, hogy hol vannak azok az intézményeink, ahol tudunk fűteni fával, mert a fa egy ilyen településen, mint Hantos is – van fasorunk, egy temetői kicsi erdőnk, most éppen veszélyes fákat vágtunk ki –, itt a fa, idézőjelben, terem, és ezzel óriásit tudunk spórolni. Kettő intézményünkön van napelem: a hivatal egyik részén és az iskolánkon. Mindenkori probléma még az útfelújítás, a belterületi útjaink majdnem száz százalékban Hantos település tulajdonában vannak. Nagyon sok utat meg tudtunk csinálni, de azok folyamatos karbantartást igényelnek. Az aszfaltozásokra oda kell figyelni, ezek tízmilliós nagyságrendű projektek, amiket csak pályázatokból tudunk megvalósítani, önerőből erre sajnos nincs lehetőség.

Van olyan pályázata a településnek, ami jelenleg folyamatban van?

A Magyar Falu Programban 30 millió 360 ezer forintot nyert a település, amelyből megújul, egységes színvilágot kap a polgármesteri hivatal teteje. Az iskolában, az óvodában és a kultúrházban a tető felújítása már lezajlott, a hivatallal együtt még egységesebb lesz a falukép. Ennek a megvalósítása zajlik most. Árajánlatokat kell bekérnünk és ki kell választanunk a kivitelezőt.

A fejlesztéseknél maradva: az elkövetkező egy évben melyek a legfőbb tennivalók?

Folyamatosan figyelem a pályázati lehetőségeket, talán az év második felében ismét lesz lehetőség belterületi útfelújításra pályázni. Van olyan útszakaszunk, ami nagy forgalmat bonyolít le, ott nagy szükség lenne a felújításra. Ezen kívül az épületenergetikára szeretnénk nagy figyelmet fordítani. A mezőfalvi központú Leader közösségben mi is benne vagyunk, ennek a pályázati lehetőségeit is szeretnénk kihasználni. Az elnyert forrásokat, nagyságrendileg 3-5-10 millió forintot falunapra, rendezvényekre, gyerekek nyári táboroztatására tudjuk fordítani.

Ha már a közösségi programokat említette: milyen a kapcsolata a helyiekkel?

Azt mondhatom, hogy nagyon jó. A visszatérésem is azért történt, mert sokan megkerestek polgármester asszony halála után, hogy mi lesz, hogyan lesz. Azt mondtam az embereknek, hogy amit tudok, a ciklus további részében megteszek, de rájuk is szükség van, a helyiek nélkül ez nem megy. Úgy érzem, itt meg is van a háttér, az emberek kaphatóak a közösségi tevékenységekre, segítenek a szervezésben, a lebonyolításban.

Tulajdonképpen a hantosiak biztatására indult az időközi választáson?

Igen, abszolút. Egy építőipari cégnél dolgoztam, ahol jó helyem volt, nagyon jól éreztem magam. Én voltam a brigádoknak az a vezetője, aki látogatta a munkaterületeket, megrendelésekkel foglalkoztam, a megrendelőkkel tartottam a kapcsolatot. Az, hogy belecsöppentem az építőiparba, számomra is kihívás volt, de szerettem. Sok tapasztalatot át tudok hozni a hivatalba, a beruházások kapcsán. Itt polgármesterként egyébként is univerzálisnak kell lenni, van úgy, hogy néha fel kell ülni a fűnyíró traktorra, mert mi csak ketten vagyunk az alpolgármester úrral, aki egyben a falugondnok is, valamint egy közmunkásunk van. Egy nagyobb falunál nagyobb stáb van, ilyen szempontból könnyebb a polgármester feladata. Itt is megvannak a helyi sajátosságok, minden falu a maga nemében más.

A falu képviselő-testületével eredményes a közös munka?

A testület tavaly három fővel újult meg, az alpolgármester úr maradt a régiek közül, akik a polgármester asszonnyal kezdték a munkát. A három új hölgy aki bekerült a testületbe, mind talpraesettek, ügyesek, tenni akarók. Ők a partvonalon kívülről korábban is építő jellegű kritikával illették a történéseket, most pedig már a tényleges döntéshozatalban is részt vesznek. Azt mondhatom, jó a testületünk, fiatalos, lendületes.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában