Kondipark

2023.04.21. 16:30

Sokáig nem jött le a szerről a tornászbajnok Fehérvárcsurgón (videó, galéria)

Elkészült a kondipark Csurgón. A helyi általános iskola mögötti árnyékos területen telepítették az eszközöket, így a tanulók és a lakosság is bármikor, akár tűző nyári napon is használhatja. Az átadó ünnepségen Tomcsányi Benedek mutatta be a szerek használatát.

Palocsai Jenő

Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

Pénteken kora délután adták át a fehérvárcsurgói Károlyi József Általános Iskola sportpályája melletti, korábban elhanyagolt területen az új kondi parkot. Az avatóünnepségen a polgármester ismertette a legújabb fejlesztés részleteit.

– A Magyar Falu Programban nyertünk edzőpark kialakítására egy pályázatot 4,2 millió forint értékben. Ebből az összegből alakítottuk ki két forgalmazótól vásárolt eszközökkel az új kondiparkot. A terület egyik felében van több kültéri kondigép, a másikban pedig egy elsősorban nyújtógyakorlatokra alkalmas tornapálya, illetve egy korlát – mondta el Temesvári Krisztián.

Nem a szokásos, megszokott átadó ünnepség volt ez, ugyanis az iskolában dolgozó testnevelés tanár az édesanyja Tomcsányi Benedeknek, aki csapatban Európa bajnok harmadik helyezést ért el. A válogatott tornászt kérte fel a település vezetője, hogy közösen vágják át a magyar szalagot. A sportoló nemcsak a parkot avatta fel, hanem az eszközöket is, így egyenként mindegyiknek bemutatta a helyes használatát. A legtöbb kunsztot természetesen azon a szeren láthatta tőle a közönség, ami hozzá a legközelebb áll, és ez a korlát.

A helyszín kiválasztásáról megkérdeztük Temesvári Krisztiánt.

– A település legideálisabb helyére telepítettük a parkot, közvetlenül az iskola melletti közterületre, így a gyerekek, akár testnevelésóra keretében is ki tudnak menni és tudják használni a gépeket, eszközöket. Ez egyben rászoktatás is, vagyis egyfajta nevelési célokat is szolgál a gyerekek körében, hogy a mindennapi mozgást akár itt és így is lehet teljesíteni. Az is nagy előnye a helyválasztásnak, hogy ez egy viszonylag elzárt helyen van az iskola mögött és ott is fákkal körülvéve, így annak is igazán ideális hely a mozgásra, aki kevésbé szeret sok néző előtt sportolni, edzeni.

Az árnyat adó fáknak köszönhetően a nyári napokban is használható lesz majd az edzőpark a település lakosai és a tanulók, nevelők számára. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában