2023.04.01. 16:33
Ördöglakatok, logikai játékok, teszt és előadás az IQ-napon
Harmincéves fennállását ünnepli idén a magyar IQ-klub, a Mensa HungarIQa. Az évforduló alkalmából szervezett országjárás első állomása Székesfehérvár volt, ahol a résztvevők megtornáztathatták az agyukat és egy érdekes előadást is meghallgathattak.
Kicsik és nagyok közösen gondolkodtak a feladatokon
Forrás: Fehér Gábor
A legnagyobb IQ hányadossal rendelkező személyeket tömörítő nemzetközi egyesület, a Mensa magyarországi szervezete 1993-ban alakult, azaz idén ünneplik fennállásuk harmincadik évfordulóját. Szakály Attila a kezdetektől fogva tagja a haza egyesületnek, egyúttal pedig a székesfehérvári csoport vezetője is, és főszervezője az évforduló alkalmából életre hívott országjárásnak.
Április 1-jén a Köfém Művelődési Házban várták az érdeklődőket, akik kipróbálhattak logikai játékokat, fejtörőket és különleges ördöglakatokat is. Szakály Attila szerint nem véletlenül szól így jelmondatuk: A legszínesebb szürkeállomány. A társaság ugyanis rendkívül színes egyéniségekből, számtalan érdeklődési területtel és szaktudással bíró személyből áll. Egyikük közülük a program keretében az intelligenciáról tartott előadást, hiszen pszichológusként ez a fő kutatási területe.
A program zárásaként a résztvevők kitölthettek egy IQ-tesztet is, amelynek eredményét néhány napon belül megtudhatják. A Mensa tagjai közé azok kerülhetnek be, akik ezen a teszteredmény alapján a felső 2 százalékba tartoznak, így, ha valaki a rendezvényen ilyen eredményt ért el, csatlakozhat az egyesülethez.
Frissen Fejérből
- Baleset történt Dunaújvárosban
- Kellemetlen első tapasztalat: online vérvételi időpontfoglalás után a fehérvári laborban
- Bemutatták Sobor Antal válogatott novelláskötetét
- Extravagáns fellépővel nyitott az Aba Napok (videó)
- Megalakult a Falugondnokok Fejér és Komárom-Esztergom Megyei Egyesülete