Információs nap

2023.04.20. 14:30

Naprakész tudás és szakmai tapasztalat – egyre népszerűbbek a duális képzések (videó)

Már félszáznál is több partnercéggel kötött szakmai együttműködést az Óbudai Egyetem. A leendő hallgatók most egy információs nap keretében ismerhették meg az intézményt és a duális képzésben résztvevő vállalatokat.

Héjj Vivien

Fotó: FMH-Archív / NN

Hatodik alkalommal szervezett Duális Információs Napot és állásbörzét az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Kara. Az eseményen a duális képzési formáról kaphattak naprakész információkat a leendő egyetemisták.

– Szeretnénk hozzásegíteni a fiatalokat ahhoz, hogy életük egyik legfontosabb döntését minél megalapozottabban tudják meghozni. Amikor valaki pályát választ, akkor részben azt is választja, hogy hol fogja a saját szakmai és emberi boldogságának egy részét megtalálni. – mondta köszöntőjében Cser-Palkovics András. A polgármester hozzátette, ha az ember megtalálja a saját hivatását, a saját pályáját, szakmai és emberi hivatását, közösségét, ahol jól érzi magát, akkor a munka egyáltalán nem annyira fárasztó, sőt, nagyon szép kihívásokat tartogat.

– A duális napon ehhez nyújtunk segítséget a fiatalok számára. Úgy érzem, az Óbudai Egyetem egy nagyon jó egyetemi hátteret és keretet tud adni életünk egyik legszebb időszakához, az egyetemi évekhez. A duális partnereknek is köszönhetően a duális képzés egy extra jó lehetőség ahhoz, hogy valaki a magas elméleti tudás mellé rögtön szerezzen gyakorlati tudást és tapasztalatot is. – fogalmazott Cser-Palkovics.

Az Óbudai Egyetem rektorhelyettese Felde Imre arról beszélt, az intézmény bizonyos felmérések szerint az ország legjobb műszaki oktatását adja. Egyes területeken – például műszaki, mérnöki és informatikai – ugyancsak az országos első helyet foglalja el.

– Aki itt szerzi meg a tudását, nemcsak itthon, a hazai miliőben, hanem bárhol a világon el tud helyezkedni, és a gazdaság, a társadalom hasznos tagja lehet. – hangsúlyozta a rektorhelyettes.

A duális képzési forma lehetőségeit, a jelentkezés feltételeit és folyamatait Takács Éva, az Óbudai Egyetem duális képzési koordinátora, az Alba Regia Műszaki Kar dékáni hivatalvezetője foglalta össze, majd tizenkét duális partnercég tartott bemutatkozó prezentációt a diákoknak. Az előadások után az állásbörzén a leendő hallgatók közelebbről is megismerkedhettek a partnercégekkel és mindazon lehetőségekkel, amelyek a szakmai fejlődésüket szolgálhatják az egyetemi éveik alatt.

Az Óbudai Egyetem népszerűségét bizonyítja, hogy az előző évhez képest idén mintegy harminc százalékkal többen nyújtottak be jelentkezést az intézmény valamely szakára.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában