Felújítás

2023.04.13. 10:30

Megújul Dinnyés épített öröksége, a Vajky György által emeltetett templom

Megkezdődött a dinnyési Szent György Katolikus Templom felújítása. Jövőre lesz kétszáz éve, hogy Vajky György megépíttette a templomot, amely hamarosan eredeti pompájában születhet újjá.

S. Töttő Rita

Az Agárdi Római Katolikus Plébánia a kormánytól 15, a gárdonyi önkormányzattól 30 millió forintot kapott a dinnyési templom felújítására

Fotó: S. Töttő Rita / FMH

Már javában zajlanak a munkálatok a Szent György Katolikus Templom körül, amely a Templomkert Hagyományőrző Központ mellett magasodik a dombon. A templomot 1824-ben építtette Vajky György saját védőszentje tiszteletére. Mellette található az a kúria is, amelyben nyugdíjas éveit töltötte a prépost – aki temetkezési helyéül is kijelölte a klasszicista stílusú templomot.

Fotós: S. Töttő Rita / FMH

A későbbi évtizedek, főleg a második világháború alaposan megtépázta ezt az épületet is, a bombázások során súlyos sérüléseket szenvedett a tető, továbbá a templomhajó feletti boltozat és az eredeti torony is. 1947 és 1957 között kisebb felújításon esett át – foglalta össze közleményében Tóth István, Gárdony polgármestere. Az önkormányzat úgy döntött, hogy a most induló felújításhoz jelentős mértékben hozzájárul, ezzel is védve a helyi épített örökséget. A kormány 15 millió forintos támogatásához most 30 millió forinttal járul hozzá, így nem csak a tető kisebb felújítása történhet meg, hanem a felújítás teljes tervezése, a délkeleti homlokzat oromfalának és a templomtorony teljes rekonstrukciója lehetségessé válik. A feladatok sora persze itt még nem ér véget – fogalmazott a polgármester, a jövő évi 200 éves jubileumig van még lehetőség a többi feladat megoldására is.

Fotós: S. Töttő Rita / FMH

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában