Ünnepség

2023.04.29. 09:00

Kulturális bemutatóval ünnepelte 85. születésnapját a Széna Téri Általános Iskola

Fennállásának 85. évfordulója alkalmából rendezett kulturális bemutatót a Széna Téri Általános Iskola a Fehérvári Civil Központban. Az ünnepi műsorban a város és az iskola elmúlt 85 évéből idéztek fel jeleneteket, többek között megelevenedett a régi Széna téri vásárok hangulata is.Lórodiné Lajkó Ágnes igazgató az ünnepségen kiemelte, hogy az iskola mindig is büszke volt arra, hogy olyan közösséget alkot, amely mindenki számára nyitott.

ÖKK

Fotó: Simon Erika / ÖKK

Jubileumát ünnepli idén a Széna Téri Általános Iskola, amelynek jellegzetes épülete a város kulturális örökségének része, 1938-ban, Szent István király halálának 900. évfordulójára készült el. Az iskolába az első, 1938/1939-es tanévben 1172 tanuló iratkozott be. Székesfehérváron elsőként itt szervezték meg a nyolc osztályos elemi népiskolai oktatást is. Korának egyik legkorszerűbb, legjobban felszerelt iskolája volt a Széna téren álló piros téglás épület, amely hat évig elemi iskolaként, majd általános iskolaként működött. Államosítás után nyolc évfolyamos általános iskola lett, és a neve Május 1 - Petőfi Sándor Általános Iskolára változott. Az intézmény 2000/2001-es tanévtől vette fel a Széna Téri Általános Iskola nevet.

Lórodiné Lajkó Ágnes igazgató köszöntőjében kiemelte, hogy az elmúlt évtizedekben az iskola több ezer diákot oktatott és több száz pedagógus dolgozott az intézményben, az iskola története pedig szorosan összefonódik diákjaink életével, akik reményeik szerint nemcsak a tanulással együtt járó kihívásokat élték meg, hanem a számtalan program nyújtotta élményeket és örömöket is. „Állandó célunk és feladatunk segíteni a gyerekeket abban, hogy felfedezzék és kibontakoztassák tehetségüket, és segítsük őket személyiségük fejlődésében annak érdekében, hogy később sikeres és boldog felnőtté váljanak.” - fogalmazott Lórodiné Lajkó Ágnes, aki szólt arról is, hogy az iskola mindig is büszke volt arra, hogy olyan közösséget alkot, amely mindenki számára nyitott és a pedagógiai programján túl is támogatja a gyermekek képességeinek kibontakoztatását.

A jubileumi ünnepségen Török Szabolcs, a Székesfehérvári Tankerületi Központ igazgatója felidézte, hogy 1938 májusában az intézmény átadásakor egy oktatási kiállítással vette kezdetét a Széna Téri Általános Iskola története, akkor még Szent István Elemi Iskola néven. Ez a kiállítás az akkori tankerület főigazgatója, Balassa Brúnó szerint a kor legmagasabb színvonalú oktatási anyagait gyűjtötte össze. „Ez a 85 év bizonyította, hogy ezt a színvonalat az iskola meg tudta őrizni, hiszen mindig innovatív volt, mindig alkalmazkodott az adott kor követelményeihez. Most is ez jellemzi a Széna Téri Általános Iskolát. Ebben a változó és átalakuló világban két szereplő azonos maradt a 85 év során: a pedagógus és a diák.” - mondta beszédében a Székesfehérvári Tankerületi Központ igazgatója. Török Szabolcs kiemelte, hogy az évtizedek során a cél is ugyanaz maradt, az iskolát a gyermek, a tanuló elfogadása, a bizalom, a szeretet és az empátia jellemzi, pedagógiai tevékenységük célja pedig mindazon emberi, erkölcsi és intellektuális értékek kialakítása tanítványaikban, melyek birtokában úgy tudják egyéni boldogulásukat megteremteni, hogy a haza felelős polgáraivá váljanak.

A kulturális bemutató előtt Mészáros Attila alpolgármester felidézte, hogy 10 évvel ezelőtt a Széna Téri Általános Iskolában ünnepelték az intézmény fennállásának 75. évfordulóját, az emlékévben megújult az iskola előtti tér, azóta pedig új tornacsarnokkal is gazdagodott az iskola és a város első okostantermét is ebben az intézményben adhatták át. „Az elmúlt 10 évben sok változás történt, volt azonban valami, ami változatlan maradt: ez pedig a diákok iránti szeretet és a tanítás magas színvonala. Az iskola tantermeiben és folyosóin 85 éve minden nap érték születik, és így minden nap gazdagabbá válik a város is. Büszkék lehetünk a Széna téri iskolára, ahová szívesen járnak a gyerekek, ahol a tanároknak a diákok a legfontosabbak, ahol a pedagógusok felismerik és felszínre hozzák a gyermekek rejtett értékeit.” - emelte ki Székesfehérvár alpolgármestere, aki köszönetet mondott az iskola mindenkori vezetésének és tanárainak az elmúlt 85 évben nyújtott kiváló nevelő, oktató munkáért. Mészáros Attila alpolgármester Cser-Palkovics András polgármester nevében az intézmény vezetőjének, Lórodiné Lajkó Ágnesnek átadta azt az elismerő oklevelet is, amellyel a város kifejezi köszönetét az iskolának és annak valamennyi dolgozójának.

A köszöntőket követően ünnepi műsort láthatott a közönség a Fehérvári Civil Központban. A műsorban a város és az iskola elmúlt 85 évéből idéztek fel jeleneteket, többek között megelevenedett a régi Széna téri vásárok hangulata is. A nézők jelenetet láthattak az István a király rockoperából is a diákok előadásában. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában