Az összefogás ereje csodákra képes

2023.04.12. 14:00

Közel 700 ezer forintot gyűjtöttek a kislángi Béci megsegítésére

A közösségi összefogás kiemelkedő példája valósult meg Mátyásdombon, ahol egy leukémiás kisfiú, a 11 éves Béci gyógyulásáért fogtak össze osztálytársak, iskolatársak, szülők, civil szervezetek, fiatalok, zenészek és a helyi önkormányzat.

Kecskés Zoltán

Megható pillanat: Kislángon adták át Bécinek és nagymamájának adományt.

Fotó: Jakab Róbert

Szabó Béla (Béci) néhány hónappal ezelőtt megfázásos tünetekkel és bedagadt kezekkel került kórházba, ahol a vizsgálatok során kiderült, hogy akut limfoid leukémiája van. Azonnal megkezdték a gyógyszeres kezelését, azonban általános állapota nem engedi meg, hogy hazaköltözhessen. Isteni csoda, hogy a húsvéti ünnepekre mégis hazatérhetet, ám kedden már vissza is kellett térnie az újabb kezelésekre. Béci megszenvedi a néha fájdalmas, sokszor "csak" kellemetlen, de számára félelmetes vizsgálatokat, beavatkozásokat, infúziókat.

Nemes tett: egy egész közösség mozdult meg Béci gyógyulásáért. Szülők, vállalkozók, civilek fogtak össze. 
Fotós: Szabó Péter

A kisfiú megsegítésére április 8-án tartottak jótékonysági bált a mátyásdombi művelődési házban: – Úgy véljük, hogy az az üzenet, miszerint mindenki elég gazdag ahhoz, hogy másoknak segítsen, utat tört magának, hiszen egy egész közösség mozdult meg Béci életének, sorsának jobbá tételéért. Testvéremnek, Krepsz Andrásnénak és mindenkinek nagy köszönettel tartozunk – mondta el Kajfis Zsanett, aki többedmagával azon dolgozott, hogy a karitatív esemény bevételéből a kisfiút és családját támogassák.

A beszélgetéshez Jakabné Szilvia is csatlakozott, ő a rendezvény sikerét emelte ki.

– Béci esete szimbolikus erővel bírt, közösségi megmozdulást eredményezett, összehozta azokat, akik hasonlóan gondolkodnak, és úgy látják: nem tétlenkedhetünk! Nem igazán találjuk a szavakat! Ha azt mondjuk, hogy köszönjük, az édeskevés! A HÁLA talán a legjobb szó erre, csupa nagybetűvel! Hálásak vagyunk azért, mert olyan sokan eljöttek és hálásak azért, mert oly sokan álltak a kezdeményezésünk mögé. Köszönettel tartozunk Csite Eszter büfés munkájáért, a Solidus Vindicta Security Kft. biztonsági embereinek és a kislángi polgárőrök segítségéért is. Nem utolsó sorban pedig a Boldog Bandnek, akik egy sajnálatos esemény miatt az utolsó pillanatban elvállalták, hogy zenélni fognak! Az  a fergeteges hangulat, amit csináltak önmagáért beszélt. Szerintünk, akik ott voltak mind nagyon jól érezték magukat! Gratulálunk a tombola nyerteseinek és legfőképpen a fődíjasnak, aki egy többnapos szálloda vouchert nyert a Lentibe található négycsillagos wellness hotelbe.

Egy földre szállt angyal is Béci megsegítésére sietett. A fiatal kislány, Nóri, zsebpénzét ajánlotta fel a kisfiúnak.

Jakabné Szilvia a fentieken kívül egy szívbemarkoló történetet is megosztott a feol.hu-val:

– Amikor a bálban a bejáratnál a jegyet szedtem jött egy kislány a szüleivel, miután az anyuka megváltotta támogatójegyét a kislány odafordult hozzám és azt mondta, kezében pénzt szorongatott: „Ez a zsebpénzem és szeretné odaadni Bécinek!" Mit is mondhattam erre? Ez a kislány egy angyal! Köszönjük szépen!

Beszélgetésünk végén arra is fény derült, hogy összesen 682 ezer forint gyűlt össze a jótékonysági bálon, amely a hét elején, mintegy húsvéti ajándékként átadásra is került. Nagy öröm volt, hogy Béci is ott lehetett az adomány átadáskor nagymamája mellett. Mondanunk sem kell, valamennyiüknek könnybe lábadt a szeme.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában