2023.04.05. 18:30
Karácsonyfából tojásfa? Csákberényben ez is lehetséges!
Tojásfa szinte minden településen készül húsvét előtt. Ám Csákberény vélhetően unikumnak számít az újragondolt karácsonyfájával, amely kis fazonigazítás után most tojásfaként pompázik a település központjában. Ha minden jól megy, a fa karrierjének még koránt sincs vége.
A húsvéti díszítés egy része a fa alatt
Fotó: Sáfrán Andrásné
Az adventi időszakban évek óta ugyanarra a helyre állítják fel a betlehemet és a falu karácsonyfáját. Ez utóbbi minden évben egy-egy helyi család adománya. A felajánlott fenyőfa kivágás után kerül egy lebetonozott vascső tartóba, hogy ne borítsa fel a szél és biztosan álljon a helyén. – Tavaly egy nagyon frissen kivágott fenyőt kaptunk, amelyik úgy látszik, tele volt nedvességgel. Talán ez lehet az oka annak, hogy a fa – amit szállítóeszköz híján nem vittünk el, amikor lebontottuk a betlehemet – még mindig gyönyörű zöld, egyáltalán nem hullajtja a leveleit és továbbra is stabilan áll. Innen jött az öltet, miért ne lehetne ebből idén a tojásfánk? – mesélte Sáfrán Andrásné, alpolgármester.
Nos, a fenyőt egy kissé felnyírták, aztán rákerültek a tojásdíszek és hogy valóban húsvéti hangulat legyen a Kossuth utcai kis terecskén, került alá nyuszi, virágok, még egy kocsikerék is. A végeredményt elnézve, úgy tűnik, jó ötletnek bizonyult a karácsonyi fenyő átalakítása. És, mint megtudtuk, ha a fenyő továbbra is ilyen jól bírja, április végén még magasabbra nyírják fel és színes szalagokkal díszítve, májusfaként ölt újabb formát.

Fotós: Sáfrán Andrásné