Frissen Fejérből

2023.04.13. 16:00

Fehérvár török időkből származó emlékeit is megcsodálhatjuk az előttünk álló szombaton

Két érdekes, tematikus sétát is szervez az előttünk álló hétvégére a fehérvári Tourinform iroda. Szombaton tematikus török túrára, vasárnap holokauszt emléknapi sétára várják az érdeklődőket. A részvételhez előzetes regisztráció szükséges.

Házi Péter

Fotó: NZP / FMH-archív

Szombaton délelőtt az Oskola utca 2., azaz a Tourinform Iroda elől indul 10 órakor az a történelmi séta, melynek során abba az időbe repülhetnek vissza a résztvevők, amikor a török volt az úr Fehérváron.  Az idegenvezető felidézi a török megszállás idejének hangulatát, a résztvevők felfedezik Fehérvár török kori emlékeit. Kiderül, milyen szerepe volt a koronázó bazilika pusztulásában a Pipo-toronynak, de meglátogatják Székesfehérvár várkapitányát, végvári vitézét is, aki hadifogolyként szerelmes versekkel akarta megváltani szabadságát.

Vasárnap pedig, amint az önkormányzati kommunikációs központ beszámolt róla, egy speciális programot szerveznek a városismereti sétákat jegyző történésszel, Váczi Márkkal. Olyan témával indítanak, amelynek aktualitást ad a dátum: a Holokauszt Magyarországi Áldozatainak Emléknapját 2001 óta minden évben április 16-án tartják. Az ezen a napon, vasárnap 15 órakor kezdődő Zsinagógától zsinagógáig – Emléknapi sétán a székesfehérvári zsidó emlékek nyomába eredhetnek a résztvevők, hogy a székesfehérvári zsidóság XIX-XX. századi vallási, kulturális, társadalmi és kereskedelmi életét megismerjék.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában