Könyvbemutató

2023.04.20. 09:30

A fehérváriak forgathatják először Szabó-V. Dóra első kötetét

Székesfehérváron, szülővárosában mutatja be először első, Út-vesztők című kötetét Szabó-V. Dóra.

S. Töttő Rita

A székesfehérvári olvasóközönség lesz az első, amelyik kezébe veheti Szabó-V. Dóra Út-vesztők című első kötetét (Dóráról és könyvéről itt írtunk bővebben)

- Nagy öröm, hogy fehérváriként – merthogy költözés után is annak vallom magam - elsőként Székesfehérváron valósul meg az Út-vesztők könyvbemutatója, író-olvasó találkozóval egybekötve, május 3-án 18 órakor a VOKE-ban. Hatalmas megtiszteltetés, hogy elfogadta a meghívásomat Mezővári Gyula, az Íróműhely alapítója, emellett újságíró, tanár, műsorvezető, akinél az első tanfolyamomat végeztem. Továbbá ott lesz velünk Csavajda Dóra grafikus, aki a borítót készítette el. Eljön a könyvbemutatóra a Stílus és Technika kiadó szerkesztője, Wágner Szilárd és korrektora, Jakab Anita is. Azok, akik ellátogatnak a rendezvényre, egy kötetlen beszélgetésre számíthatnak, sok háttértörténettel, kulisszatitokkal, valamint szó lesz a további terveimről is – mesélte a szerző a feol.hu-nak.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában