Mélységek és magasságok a kivételes történelmi napon

Hagyomány, hogy az általános iskolásokra bízzák a március 15-diki ünnepséget, s bár bőséges az irodalmi muníció a megidézésére, bele lehet csúszni a protokollba. Mányon nem ez történt. A megtelt művelődési házban valódi érzéseket keltettek a versek, a beszédek, a dalok és a zene. 

A Hársfadombi Általános Iskola tanulóit Popovics Adrienn tanárnő olyan műsorra tanította, amire a résztvevők felnőttként is emlékezni fognak. Olykor a nevetés hullámzott végig a nézők sorain, mert a vértelen és vérpezsdítő forradalom első napjának felvillantása tele van energiával és bizakodással. Kis humorral fűszerezve. Messze még október 6-dika… A narrátor Czirkelbach Erzsébet tanárnő Arany Jánosunkat citálta, mondván, ezrek csókolóztak össze akkor, megszűntek az emberek közti különbségek a reménységben. S azóta is képes összetartani annak az 1848. március 15-diki nap emlékének a drámákkal, széthúzással, csapásokkal és újra bizakodásokkal teli magyar sorsot viselő népünket.

A színpadon a pesti lakás, „sötét kávét” hoz Szendrey Júlia többször is a barátoknak, köztük Petőfinek – Balogh Andor nyolcadikos ifjúnak, aki forradalmi hevülettel követeli, hogy mutassunk erőt! A szelíd Jókai – a hetedikes Fábián Zétény – inti is Júliát, hogy ne adjanak neki több kávét! Kornély Panna egy mai kislány nevében kérdezi a színpadi édesanyát: mit is jelent nekünk ma, 175 év múltán 1848. március 15-e? Egy csapat fiú fehér ingben, kokárdásan, veretes nyelven, rapben adja elő a márciusi örökifjú gondolatokat. A Nemzeti dal látomásos vers, a legendás 12 pont jogi aggyal megszerkesztett, tűpontos politikai kiáltvány, hangzik el. És az is, hogy a lelkek forradalma szükséges ma is, hogy ne a közöny uralkodjék, ne legyen minden mindegy a mai fogyasztói világ erőterében. A zenetanár, a fiatalos Illés Richárd kamaszos lendülettel zongorázik, vezényli a gyereksereget a színpadon. 

Az alig negyvenes polgármester, Varga Mihály maga írja beszédeit, tele személyes utalással, élménnyel. Szülőfaluja iránti szeretetének hangot ad minden lehető alkalommal. Gyermekkora emelkedett pillanataiként idézte meg a „görcs és fellengzősség nélküli” március tizenötödikéket, amikor ő maga azt sajnálta, hogy más században születvén nem lehetett része annak a csodálatos időszaknak. Amikor a magyar nép alkotó nemzetként lépett a világtörténelem színpadára. Hogy mi az ünnep mának szóló üzenete? – teszi fel a kérdést. A szomszédban dúló háború, a gazdasági nehézségek a mai nemzedékeket is küzdésre sarkallják. Azonban az életünket nem kell a szabadságunkért áldozni, mint annyiszor korábban, hangsúlyozza. „Tegyünk érte, hogy a helyi csodák minden nap megismétlődhessenek”, foglalta össze mondandóját. 

Tessely Zoltán országgyűlési képviselő beszédében kiemelte: a szívünkben hordozott esemény március 15-e már kicsiny kortól. „Kibontották összegöngyölt zászlaját az igazságnak”, jellemzi a csodás napot. S némi mai áthallással fogalmazta meg a gyakran hangoztatott állítást: „A szabadságot nekünk nem lehet kiérdemelni vagy megszolgálni, nem lehet ajándékba kapni vagy megörökölni, a szabadságért nekünk, magyaroknak mindig küzdenünk kell. Hol vérrel, hol verejtékkel, hol okos szóval, hol meg szorgalommal. Így volt ez jeles éveinkben, és így van ez napjainkban is”. Zárásképpen az ünnephez illő üzenete volt. „Haza csak addig van, míg van, aki szeresse.” 

A polgármester hét civil szervezetnek nyújtotta át végül az önkormányzat anyagi támogatásáról szóló határozatokat, a köszönő oklevéllel. Mányról többen részt vettek az 1848-as harcokban annak idején, egyikük Sárközi Benő volt. Emlékhelyénél koszorúztak a mányi ünneplők.