2023.03.24. 17:00
Megyei középiskolásoknak indítanak hadtörténeti vetélkedőt
Hadtörténeti vetélkedőt hirdet a Honvéd Hagyományőrző Egyesület és a Doni Bajtársi és Kegyeleti Szövetség a megyében élő középiskolások számára a Magyar Honvédség születésének 175. évfordulója alkalmából.

Lévai Miklós, Vargha Tamás és Berdó Gábor Károly
Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap
Hasonló vetélkedősorozatot éppen öt évvel ezelőtt, a 170. évfordulón hirdetett az amúgy 30 éve együttműködő két szervezet. A most meghirdetett vetélkedő fő célja, ahogy arról a péntek délelőtti sajtótájékoztatón Lévai Miklós, a Honvéd Hagyományőrző Egyesület elnöke és Berdó Gábor Károly, a Doni Bajtársi és Kegyeleti Szövetség elnöke is beszélt, hogy az 1100 éves magyar hadtörténelem három jelentős korszakának a középpontba állításával népszerűsítsék Magyarország hadtörténelmét, ezzel együtt erősítsék a fiatalokban a hazafiság érzését. A három említett korszak pedig 1848, az első és a második világháború.
A verseny pályázati felhívását március 31-ig eljuttatják minden Fejér vármegyei középiskolába. A vetélkedő kétfordulós, az elsőben egy előre meghatározott témát kell a versenyzőknek írásban kifejtve beküldeniük. A pályaműveket szakértőből álló zsűri bírálja el, majd dönt arról, hogy ezek alapján kik kerülhetnek be a verseny második fordulójába. A döntőnek is tekinthető fordulót már személyes megjelenéssel rendezik meg az ősszel, várhatóan szeptember 29. – a Fegyveres erők napja – környékén.
A rendezvény védnöke Vargha Tamás, miniszterhelyettes, Székesfehérvár országgyűlési képviselője, aki a sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: fontos pillanatban indul a vetélkedő, hiszen a magyar honvédségben komoly átalakulás megy végbe: zajlik a haderőfejlesztés és a high-tech hadsereg kiépítése.
Frissen Fejérből
- A méhpempő a gyermekáldást is segítheti a méhész szerint!
- A Bugátban tartották az 53. Országos Elsősegélynyújtó-verseny területi fordulóját (galéria, videó)
- Májusra érkezhetnek meg a Demján Sándor-program első kifizetései (galéria)
- Új bevásárlóközpont épül Székesfehérváron!
- Elképesztő sztorikat mesélt a perkátai rendőr-halőr!