Új köntösben

2023.03.18. 12:00

Látványos képeken a fehérvári városháza: ilyen volt, ilyen lett

Kicserélték a régi elektromos hálózatot is, ami 2017-ben a kisebb robbanást okozta.

Házi Péter

Forrás: Cser-Palkovics András Facebook

Igen szemléletes képeket tett fel közösségi oldalára Székesfehérvár polgármestere arról, miként újult meg a városháza. Kicserélték a nagyon régi elektromos vezetékeket is, amely annak idején, 2017-ben a kisebbfajta robbanást okozta az épületben. Szerencsére annak idején nem keletkezett tűz és senki sem sérült meg.

Aki kíváncsi volt a megszépült városházára, az március 15-én idegenvezetővel, illetve Fehérvár polgármesterének kalauzolásával bejárhatta az épületet. Most pedig Cser-Palkovics András osztott meg a közösségi oldalán látványos, "ilyen volt, ilyen lett" képeket a nem kis munkáról. Amint a bejegyzésében írta, a sok helyen málló vakolatot helyreállították, teljes tatarozást kapott az épület. Mivel a falvizsgálatok nem tudták megállapítani, hogy eredetileg milyen színű is lehetett az épület vakolata, ezért egy visszafogott, fehér-szürke kombináció mellett döntöttek a szakemberek.

A tetőszerkezet nagy, történelmi gerendái igen jó állapotban vannak, ezért azokat meghagyva, arra ráépítve készült el a tető felújítása. A rekonstrukció során kicserélték a régi elektromos hálózatot is, talán többen emlékeznek rá, hogy 2017-ben éppen egy testületi ülés alatt hatalmas robajt hallottak a jelenlévők: a robbanást éppen a villamoshálózat elavultsága okozta. Új ablakokat is kapott a városháza és a városképet nem csorbító módon napelemeket is elhelyeztek, így takarékosabban fenntartható lesz az épület. Rendbe tették a korábban beázott, rossz állapotú pinceszintet is.

Amit Cser-Palkovics András megjegyezte: Ezzel korántsem ért még véget a középületeink energetikai korszerűsítése! Több mint egy tucat iskola, óvoda kap napelemeket és felújítást, valamint haladnak a Tóparti, a Kodolányi gimnázium és a Vasvári korszerűsítésével is.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában