Sikerült csőbe húzni a hívást kezdeményezőt

2023.03.24. 20:00

Rögzítettük a beszélgetést: jól képzett szélhámosok ólálkodnak bankszámlánk körül

A minap egy érces hangú hölgy hívott telefonon, hogy az OTP Bank irányába történt egy sikertelen utalásom valamilyen Szabó Zsolt nevére. Arra a kérdésemre, hogy mikor történt ez a sikertelen utalás, sebtében elmagyarázta a telefonos nő, hogy éppen az imént, és éppen azért keres, mert nekik gyanús volt ez a művelet.

Nagy Zoltán Péter

Fotó: Nagy Zoltán Péter / FMH

Tájékoztattam a hangalapú jövevényt – aki ugyan a beszélgetés elején mondott egy nevet, sőt felhívta a figyelmemet, hogy adatvédelmi okok miatt a beszélgetésünket rögzíti –, hogy semmilyen utalást nem kezdeményeztem azon a napon. Ekkor informált az idegen, hogy éppen ez volt kétes számára, ezért sietve feltette a következő kérdésláncot: Szoktam-e netbankot használni, utalok-e telefon segítségével, vagy esetleg össze van-e kötve a telefonom és a netbankom számítógéppel, illetve ezek kombinációit alkalmazom-e?

E hosszú kérdéssor bizonytalanított el, hogy nagy valószínűséggel én nem egy bank ügyfélszolgálatával beszélek, hanem egy közönséges csalóval, ezért beizzítottam a diktafonomat, s a beszélgetés további részét már magam is rögzítettem, természetesen adatvédelmi szempontból.

Megnyugtattam a szimpatikusnak egyre kevésbé nevezhető hölgyet, hogy rendszeresen, szinte naponta használok netbankot. Ő jól felkészülten rázendített arra, nem volt-e mostanában valami gyanús nekem. Sőt, addig merészkedett, hogy elmondta, annak a bizonyos Szabó Zsoltnak már a számláját is letiltották, ám most az én rendszeremet szeretnék helyretenni. Szinte adta magát, hogy megtudjam, miként állítja helyre az én rendszeremet, főleg, hogy nem az OTP-nél vagyok.

Ez így sikamlósnak tűnt neki is, ezért abba az irányba fordult, hogy ő csak tájékoztatni szeretne engem, hiszen az „ő bankja” felé kezdeményeztem átutalást, amit ők leállítottak.

Már kezdtem volna élvezni a beszélgetést, amikor megkérdeztem a hölgyet: "Tessék mondani, melyik bankból utaltam?" Ekkor megszakadt a vonal.

Nem tudom megmondani, hova szeretett volna kilyukadni, mit akart belőlem kiszedni, de azt pontosan láttam, minden információt szeretne megszerezni az én számlámról. Ezek a csirkefogók bármire képesek, ezért megosztom az elkészített hangfelvételt is a feol.hu oldalán, természetesen úgy, hogy az érces hangú egyed személyiségi jogait figyelembe véve a hangját eltorzítottam, hogy azt ne lehessen felismerni.

Vigyázzanak Önök is, kedves Olvasók, még akkor is, ha néven szólítják a telefonos „betyárok”! Jómagam is tudom, hogy az én nevem és telefonszámom bent van az elektronikus telefonkönyvben, ezért nem dőlök be annak, ha valaki a nevemen szólít.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában