Több lakó is üdvözölte a döntést

2023.03.17. 11:30

Hamarosan eldobhatják a gumicsizmáikat az alapiak

Ahogy korábban megírtuk, elkészült Alap 2023-as évre tervezett költségvetése, amiben az ominózus művelődési ház előtti buszmegálló vízelvezetése is szerepel, a lakók nagy-nagy örömére. Alapiakat, valamint a település vezetőjét is megszólaltattuk a fejlesztéssel kapcsolatban.

Kecskés Zoltán

Ragyogó napsütésben nincs gond, ám ha megérkezik a zuhé, akkor kezdődnek a gondok a művelődési ház előtti buszmegállónál.

Fotó: Kecskés Zoltán

Szalai János polgármester megkeresésünkre elmondta, hogy a jelenlegi energiaválságos időszakban is igyekeznek minden pályázati lehetőséget megragadni, hogy településük fejlődjön és természetesen emellett a felmerülő problémákat is orvosolni szeretnék. Kiemelte, hogy ennek okán a Bocskai utca-Fő út kereszteződése és a Petőfi utca-Fő út kereszteződése is új burkolatot kap az idei évben és hamarosan megoldódik a művelődési ház előtti buszmegálló vízelvezetése is. Emlékeztetőül írjuk, hogy ez az a helyszín, ahol rendszerint megáll az esővíz egy-egy kiadósabb csapadék után, így akik itt szálltak fel a buszra, sajnos nem úszták meg szárazon a dolgot. Egy helybéli elárulta, ilyenkor legfeljebb gumicsizmában lehet közlekedni.

A polgármester kérdésünkre, miszerint: pontosan mikor kezdődhetnek meg a buszmegálló helyreállítási munkálatai – érdemben nem tudott választ adni, ugyanis az egyeztetések jelenleg is zajlanak a háttérben. Ám annyi bizonyos, hogy pont kerülhet  záros határidőn belül az ügy végére.

– Az egyeztetés még jelenleg is folyik a kivitelező és a közútkezelő között. A műszaki tartalom, és annak a legköltséghatékonyabb verziója még nem állt össze teljesen. Reményeim szerint mihamarabb lesz előrehaladás – írta meg levelében a településvezető.

Kétarcú buszmegálló napsütésben és esős időben.
Fotós: Kecskés Zoltán

Arra is kíváncsiak voltunk, hogyan vélekednek az itt lakók ebben a kérdésben.

– Örömmel hallottam a jó híreket! Évek óta tartó probléma oldódik meg. Nekem személy szerint elég nagy, mert elázva kezdeni egy 8 órás műszakot nem igazán kellemes. Szerintem a többi utas nevében is mondhatom, hogy sokat beszélgettünk, morgolódtunk esős időben és itt nem csak a munkába igyekvő emberekről van csak szó, hanem a helyközi buszokra várakozókról is. Gondolom a nehéz idők miatt – gazdasági okok – az önkormányzatnak sem volt egyszerű ezt a feladatot megoldania, de látom, hogy szívükön viselik és megértik a lakosok problémáját. Már nagyon várom,hogy elkezdődjenek a munkálatok és sikeres legyen a felújítás!

Másikuk szintén örömmel fogadta, hogy a tervezetben szerepel a buszmegálló kérdése is, ám azt azért cinikusan hozzátette, hogy reméli a munkálatok még tavasszal befejeződnek, hogy a hirtelen lezúduló nyári zuhéknál már ez ne legyen probléma. Mint mondta, a hibák kijavítása után, hogyha valakit egy igazán nagy eső az utcán ér utol, gyalogosan még "fedezéknek" is használhatja majd buszmegállót.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában