Fejér évfordulós emlékei

A zöld ékszer

„Esztétikai értéket, egyéniséget már a régi kisvárosok utcái is kaptak pompás vadgesztenye-soraiktól, összeboruló lombozatú, platános sétányaik jóvoltából. De a Vasmű út, a „régi” Dunaújváros intim terei, vagy a fehérvári Ybl Miklós negyed belső utcácskái sem lennének azok, amit megyénk mai városlakóinak jelentenek, ha az építészeti értékek nem simulnának harmonikus egységbe a gyep, a fák, a díszcserjék élővilágával” – írják a hírlap 1983-as március lapszámában arról a bizonyos ékszerről, amiről megtudtuk, hogy fákat és a zöld területeket tartja annak a cikk írója. Zöld ékszer. Így nevezi azokat az olcsónak bekategorizál zöld növényeket, amik hozzájárulnak a városkép esztétikusságához. 

Sótlan kenyér

A 93’-as hírlapunk egyik márciusi számát olvasgatva egy olvasói panaszlevélbe botlottam. Nem tudom az okát, de megmosolyogtattak a benne foglaltak. A panaszos leírta, hogy vásárolt egy kiló kenyeret, ami élesztőszagú és sótlan volt, ezért visszavitte annak reményében, hogy kap egy másikat. Nos, finoman szólva sem azt a fogadtatást kapta, mint, amit várt. Így odáig fajult a dolog, hogy a Vásárlók könyvét kérte a boltvezetőtől, aki annyit felelt: betelt – valószínűleg nem a pozitív kritikától –. Majd azzal a lendülettel faképnél hagyta a vevőt. 

Lopott pénzből lett nőnapi virág

Habár a szándék nem megvetendő, de a módszerek annál inkább elítélendők – botránkozott valaki lapunk 1973-as március 11-i hasábjain. 
„Nem akarom megkeseríteni a nőnap örömét ezzel az írással. Megkeserítették azt helyettem mások. Azok, akik nem tudni milyen torzszülött gondolkodásmóddal virágot küldtek a takarítónőnek, és virágot vittek az osztályvezetőnőnek. Kis hóvirágcsokrot ide, öt szál pirosszegfűt oda Ezt is, azt is a kollektíva pénzéből, a vállalat, intézmény, szövetkezet vagy gazdaság közös kasszájából, vagy a felsoroltak férfidolgozóinak kalapba szórt tízforintijaiból”