Múltidéző

2023.03.08. 21:00

Fejér évfordulós emlékei

Szanyi-Nagy Judit

Véres verekedés volt

„Pinke Ferencz, Gróf József, Czentál József és Mihály, Farkas János és Kis József helybeli legények boroztak vasárnap délután a csapó utczában levő Vida-féle korcsmában” – kezdődött az ártalmatlannak tűnő tudósítás 1893 márciusában. Majd a következőképpen folytatódott: „Borozás közben elhatározták, hogy Kis Józsefet megverik és hogy tervüket végrehajtsák, ki mentek a korcsmából. Az utczán azonban másként történt, mint ahogy ők akarták. Pinka Ferencz meglökte Czentál Mihályt, mire ez Pinkét pofon ütötte. Pinke természetesen bicskát vett elő és Czentált fejbe szúrta. Erre a többiek neki estek Pinkének és agyba-főbe verve ugyancsak helyben hagyták. A verekedésre nagy népcsődület keletkezett és szétválasztották a legényeket, kiket azután a megjelent rendőrök kavittek a városházára, hol szépen kibékültek.

Nemzetközi nőnap

Március 8-án címlapján szinte csak és kizárólag a nőkkel, a nők társadalomban betöltött szerepével foglalkozott az 1963-as Hírlap. „Szerte a világon a Nemzetközi Nőnap alkalmából a dolgos hétköznapokat néhány órára megszakítva megemlékezünk asszonyainkról, lányainkról, a feleségekről, az édesanyákról, munkatársainkról, harcostársainkról, hogy köszönetet mondjunk fáradságos és odaadó munkájukért, szeretetükért, melyet a család, a társadalom harmonikus, boldog élete érdekében fáradhatatlanul végeznek” – idézték Kalmár Dezső elvtársat. Emellett egy hírben azt is megírták, „igen sok tőkésországban és volt gyarmati országban a nők képezik az alapvető mezőgazdasági munkaerőt”.
 


 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában