Frissen Fejérből

2023.03.17. 20:00

Bosszúból tette? – szétvertek egy síremléket a szedreskerti temetőben

A fehérvári hölgy valószínűleg sosem gondolta volna, hogy ilyen egyáltalán megtörténhet, pláne nem éppen velük.

Déri Brenda

Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

Március 8-án kilátogatott a Szedreskerti Megváltó Temetőbe, ahol elhunyt szerettei és hozzátartozói nyugszanak, köztük az édesapja is, aki két évvel ezelőtt hunyt el. Ám arra, ami az édesapja síremlékénél fogadta nem számított. Valaki megrongálta, méghozzá a hölgy állítása szerint szándékosan. A sírhely két oldalán található virágtartókat teljesen szétverték és a sírkő egyik sarkát is letörték. 

A panaszos sejti, hogy ki tette és azért fordult szerkesztőségünkhöz, hogy történetét megosztva magára ismerjen a tettes és eltántorodjon attól, hogy bárki mással ilyet tesz a jövőben. 

– Tavaly májusban készült el a sírhely, amit a jó időben heti rendszerességgel látogattunk. Idén azonban ez a márciusi volt a második alkalom, hogy itt jártam. Sajnos az időjárás sem volt túl kedvező, illetve baleset ért, ami igencsak lekorlátozta a mozgásomat – kezdett bele az elhunyt lánya, majd felidézte azt a pillanatot, amikor először meglátta a megrongált síremléket.

Fotós: Fehér Gábor / FMH

– Amikor múlt szerdán erre a látványra értem ki, egyből körbenéztem, hogy máshol megrongálták-e a sírokat, de nem. Így megfordult a fejemben, hogy ezt bizony valaki direkt tette és azt is sejtem, hogy ki – mondta.

Elmesélte, hogy az édesapja halála után a temetkezési vállalat, akik intézték a szertatást, ajánlottak egy kőfaragót a síremlék elkészítésére. Fontos megjegyezni, hogy az elhunytat egy olyan helyre temették el, ahova korábban más hozzátartozókat is, így ott már volt egy régi síremlék, amit el kellett bontani. Ezt a kőfaragó meg is tette, majd a gyászoló családdal megegyezve tárolta azt egy ideig, hátha később még fel szeretnék használni az elemeket. Ugyanakkor arról még nem egyeztek meg, hogy az új síremléket ő vagy más szakember készíti-e. Később azonban a kőfaragó adott egy árajánlatot a családnak, hogy a már nála lévő sírkőelemeknek a helyreállítása mennyibe kerülne, de a család nem volt megelégedve a kalkulált árral. Így sem az új síremléket, sem pedig a régi renoválást nem a temetkezési vállalat által ajánlott kőfaragóval kívánták elkészíttettetni, amit a tudtára is adtak. Erről a kőfaragó személyesen is megbizonyosodott, hiszen a hölgy szerint kilátogatott a helyszínre, hogy megnézze az elkészült síremléket. 

– Miután elmondta, hogy járt a sírnál többször is megkeresett telefonon, hogy mi legyen a sorsa a nála maradt síremlék elemeinek. Egyre agresszívabb lett, végül arra jutottunk, hogy úgysem adná át nekünk csak úgy, inkább dobja ki és szakítsuk meg a kapcsolatot. A síremléket végül Horváth Gábor készítette el. Egyből felhívtam akkor is, amikor megláttam a rongálást és felajánlotta, hogy helyreállítják a károkat, méghozzá teljesen ingyen – részletezte a panaszos.

A hölgy még aznap megtette a feljelentést a Székesfehérvári Rendőrkapitányságon, akik büntetőeljárást indítottak ismeretlen tettes ellen. 

Információink szerint március 16-án, csütörtökön sor került a megrongált sír helyreállítására. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában