Frissen Fejérből

2023.03.24. 16:00

A fiatalok érdeklődésének felkeltése lesz a porondon Fehérvárcsurgón

A Károlyi József Alapítvány „Polgár és politika Európában” címmel március 24-25-én nemzetközi konferenciát szervezett. A neves szakemberek arról tartanak előadásokat, hogy hogyan lehetne az európai országokban aktivizálni a fiatalokat.

Palocsai Jenő

Fotó: Palocsai Jenő / FMH

Rendszeresen tartanak konferenciákat a legkülönbözőbb témákban a fehérvárcsurgói Károlyi-kastélyban. Március 24-én, illetve 25-én, szombaton ismét kiválóságok közreműködésével tartanak konferenciát a kastélyban, tudtuk meg Károlyi Angelica-tól. Az intézmény kulturális igazgatója úgy fogalmazott: -- Érzékelve a főként a nyugati országokban növekvő választási tartózkodást fontosnak tartottuk, hogy megtudjuk annak okait és azt, hogy miként akadályozhatjuk meg a fiatalabb generációkat abban, hogy elveszítsék érdeklődésüket a demokrácia egyik fő sarokköve iránt. 

A konferencia célja annak összehasonlítsa a különböző európai országokban, hogy az egyének hogyan válnak valódi "polgárokká", mi járulhat hozzá és minek kell hozzájárulnia a fiatal polgárok formálásához nemzeti és politikai identitásuk, az európai történelem iránti érzékük és a multikulturális társadalmakban való felelősségük alakításához. 

Fotós: Palocsai Jenő / FMH

A két napos eseményen olyan előadók foglalkoznak majd a fiatalok politika iránti érdeklődésének úgynevezett hiányával, akik többek között Svájcból, Ausztriából, Franciaországból és Olaszországból érkezte a kastély előadótermébe, de természetesen számos magyar szakember is kiáll a pulpitusra, köztük a Székesfehérváron működő MCC-t képviselő Székely Levente is. 

Fotós: Palocsai Jenő / FMH

 Károlyi Angelica-.tól tudjuk, hogy az eseményen szó esik a polgári szerepvállalásról és annak új módjairól, de foglalkoznak majd az új médiumok szerepével is, de kiderül, hogy a politikai elitek hogyan alakulnak és képezik magukat a különböző országokban, illetve milyen a generációk közötti kapcsolat ezen a területen.

Az ingyenes konferencián magyar, francia, német és angol a munkanyelv, de bárki részt vehet a regisztrációt követően, ugyanis szimultán tolmácsolással minden előadó érthető

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában