Közel 10 ezer példány csak hazánkban

2023.02.21. 19:00

Több száz erdei fülesbagoly telelt Fejérben

Elkészült a MME 2023-as évre vonatkozó országos lakossági felmérése, melyben kiderült, hogy idén közel 10 ezer erdei fülesbagoly telelt hazánkban, ebből több száz pedig csak Fejérben.

Déri Brenda

Forrás: Pixabay

Ahogy a honlapjukon is írják az összesítés alapján hazánk legalább 550 településén, 957 helyszínén, 9975 erdei fülesbagoly telelt. Ezek közül Fejérben, habár pontos számadat nem áll rendelkezésre, annyit kiderítettünk, hogy több száz egyedet találhattak. Telelőhelyeik viszonylag elszórtan helyezkedtek el a megyehatáron belül, illetve az is változó volt, hogy az egyes helyszíneken hány egyeddel ’találkoztak’ a megfigyelők.

A felmérésben egyébként a lakosság mellett az MME Ragadozómadár-védelmi Szakosztálya és helyi csoportjai, munkatársai, önkéntesei vettek részt. Ezenfelül még a nemzetipark-igazgatóságok természetvédelmi őrszolgálata, civil szervezetek, óvodák és iskolák. Szám szerint összesen 386 felmérő volt – tudtuk meg az MME beszámolójából.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában