A társadalom perifériáján élő emberek

2023.02.10. 07:00

Pluhár László: Sorról sorra

A Városi Levéltár és Kutatóintézet Pluhár László előadásával indította az év első Közéleti klub programsorozatát.

Déri Brenda

Fotó: Fehér Gábor / FMH

A Kodolányi János Egyetem óra adó pedagógusa a kétezres évek fordulójára kialakult társadalmi elmozdulások kedvezőtlen hatásait ismertette a résztvevőkkel, kihegyezve azon rétegere, akik a társadalom perifériáján élnek. 

Pluhár László rövid múltidézéssel kezdte előadását, melyben felelevenítette a rendszerváltás előtti időket és néhány monumentumot is megosztott a gyermekkorából. Az est, mely a Sorról sorra címet viselte amolyan élménybeszámoló volt, személyes tapasztalatokkal, visszaemlékezésekkel és konklúziókkal. 

Az egyetemi oktató célja az volt, hogy megismertesse a hallgatósággal a szegénységet, egészen az 1980-as évekig visszamenőleg. Kitért a kapun belüli munkanélküliség fogalmára és arra, hogy az akkori államigazgatási rendszer hogyan irtotta ki az emberekből az öngondoskodás igényét. Úgy véli, innen indult minden és ahhoz, hogy megértsük, ma miért tartunk ott ahol, ismernünk kell azt, ahol a probléma gyökerezik, azaz a rendszerváltás előtti időket. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában