Előadás

2023.02.08. 17:30

Oklevéllel és ajándékokkal gazdagon érkeztek a polgárőrök a Táncsicsba

A Táncsics Mihály Általános Iskola diákjai számára nagy nap volt a szerdai. Néhány kiválasztott a rendőrség és a polgárőrség szakértőjétől is hallgathatott előadást. A végén apró polgárőrök lettek, és ehhez láthatósági mellényt és táskát is kaptak ajándékba.

Palocsai Jenő

Fotó: Palocsai Jenő / Fejér Megyei Hírlap

Meghívta előadást tartani a Táncsics Mihály Általános Iskola vezetése a rendőrség és a helyi polgárőrség szakemberét. Elsőként Májer László rendőr őrnagy szólt a gyerekekhez, méghozzá úgy, hogy az iskolások mindennapi életét alapul véve mutatta be az önkéntes munkát, a polgárőrség szerepét. A Székesfehérvári Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának munkatársa felhívta a figyelmet a fegyelemre, a segítségnyújtás fontosságára, az önkéntes segítségre. Ugyanakkor arra is nagy hangsúlyt fektetett, hogy aki apró polgárőr, annak példamutatással kell elől járni, mert nem lehet valaki úgy irányító vagy éppen követendő példa, ha közben vét a szabályok ellen, vagy éppen rosszul tanul az iskolában. Az őrnagy úgy zárta előadását: -Tartsátok be a szabályokat és adjátok át másoknak is azok tiszteletét!

Fotós: Palocsai Jenő / Fejér Megyei Hírlap

A Székesfehérvári Városi Polgárőrség rendszeresen jár oktatási intézményekbe. Ez alkalommal a civil szervezet részéről Helesfai Marcell érkezett segítőjével. A Városi Polgárőrség oktatási szakreferense többek között arról is beszélt, hogy hogyan illeszthető be ez a polgárőr tevékenység a gyerekek életébe. 

Fotós: Palocsai Jenő / Fejér Megyei Hírlap

A szakember azt mondta: -A fiatalok lelkesek, különösen az általános iskolások körében és igen szép számban jelentkeznek a lányok is. Az általános iskola apró polgárőreinek egy része tovább halad és ifjú polgárőr lesz középiskolás korában, de aztán sok az elfoglaltság, a sport, a tanulás, így elkerülhetetlen a lemorzsolódás. Tennivaló sok van, főleg a rendezvények biztosítása, éppen ezért mindig számítunk is rájuk.

Fotós: Palocsai Jenő / Fejér Megyei Hírlap

A szerda délutáni foglalkozás végén a diákok apró polgárős oklevelet, láthatósági mellényt és hasonló színű hátizsákot kaptak ajándékba.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában