Rendezvények

2023.02.22. 19:30

Művészeti versenyek és fesztiválok költöznek Abára

A tavasz a fesztiválok és a tanulmányi versenyek időszaka. Nincs ez másként az idén sem. Abán a Sárvíz Alapfokú Művészeti Iskola ad helyet három hónap alatt három nagyszabású rendezvénynek is.

Gőbölös Gábor

Fotó: Gőbölös Gábor

Február 10-én a Pesovár Ferenc Gyermek- és Ifjúsági Népdaléneklési és Népzenei Verseny, áprilisban 22-én a Weöres Sándor Országos Gyermekszínjátszó Találkozó és Fesztivál – Fejér vármegyei fordulója, május 20-án pedig az Országos Diákszínházi Fesztivál – Közép-Dunántúli Regionális Diákszínjátszó Találkozója zajlik majd a település művészeti iskolájában. A rendezvényeket a Székesfehérvári Tankerületi Központ és a Sárvíz Térség Kultúrájáért Alapítvány támogatásával szervezik. Az események nyilvánosak, bárki megtekintheti a résztvevő produkciókat, szeretettel várják a látogatókat.

Az iskola fejlesztésekkel is készül, hogy minél színvonalasabb eseményeket tudjon lebonyolítani. A tavalyi évben együttműködési megállapodást kötött az Országos Dákszínjátszó Egyesülettel, melynek keretében nagyértékű világítástechnikai eszközök kerültek beszerelésre a színházterembe. Idén pedig az elkötelezett szülői támogatásoknak köszönhetően, az Együtt-Egymásért az Abai Gyermekekért – és a Sárvíz TéKA alapítványokon keresztül 2,7 millió forintos eszközfejlesztést tudnak végrehajtani a tavaszi időszakban. Megújulnak a nézőtéri székek és hangszigetelt zárást kap a színházterem, amely nem csak az előadások zavartalanságát, de az odaérkező vendégek kényelmét is szolgálja.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában