Jegyzet

2023.02.11. 12:00

Mint a Miatyánk a többi ima között

Tihanyi Tamás

Az ukrajnai háború elől menekülő emberek a tiszabecsi határ magyar oldalán

Fotó: Tihanyi Tamás

Afganisztánban sok amerikai egyenruhát viselő katonával voltam együtt. Legtöbbször az étkezőben találkoztunk, ahol a ráktól a friss hamburgerig szinte mindent megkaptunk. Nekik oda is magukkal kellett cipelniük a géppuskát, amit az asztal mellé fektettek, kifeszítve a támasztékot. Magyar katona nem vitt karabélyt a kávé és a pizza mellé, csak távozáskor vágta vigyázzállásba magát fővetéssel az ajtóban, ami viszont az alacsony termetű latinoknak volt furcsa. A zubbonyok zsebén láttam a neveket, a feliratot: megannyi Gonzales, Hernandes és a többi, zöldkártyáért, azaz letelepedési engedélyért Afganisztánba merészkedett közép-amerikai. Nem biztos, hogy pontosan tudták, hol vannak.  

Az Egyesült Államok nem szívesen küldi saját fiait véres háborúba. A vietnámi fiaskó idején megtanulták, hogy komoly belpolitikai feszültségeket – például máig is rejtélyes elnökgyilkosságot – okozhat, ha túl sok amerikai fiú koporsóját kell eltemetni: közel hatvanezer amerikai katona veszett el akkor. Ezért ha lehet, a levegőből győzik le azokat, akik globális érdekeikkel szembe mennek, és ha földön kell harcolni, komoly technikát vetnek be a veszteségek minimalizálása érdekében. És persze bevetik a kommunikációs fegyvereket is, mint teszik Ukrajnában. Ezzel a háborúval kapcsolatban is tele vagyunk hazugságokkal, féligazságokkal és csúsztatásokkal, hiszen ez a harcmodor ma már legalább olyan fejlett, mint egy Leopárd, vagy egy T-90-es a maga módján a fronton.  

Miközben ezen gondolkodom, a háttérben egy történész a bekapcsolva felejtett televízióban éppen arról beszél, hogy mégsem Néró gyújtatta fel Rómát, mint azt mindenki hitte. A valóság az, hogy Rómát tűzvész pusztította el, Néró pedig minden ingatlanába, még a saját palotájába is befogadta a hajléktalanokat. Milyen furcsa, mennyire érdekes, és egyben mennyire ismerős ez! Mintha a mai baloldali sajtó és a brüsszeli kamuparádé működésének lennénk tanúi a történelmi régmúlt ködébe nézve. Mi magyarok az ukrajnai, tőlünk független, világhatalmi érdekek miatt kitört háborúnak ebben a szakaszában csak abban bízhatunk, hogy békepártiságunk igazsága – éppen úgy, mint amit az illegális migrációról 2015 óta mondtunk – éppen annyira fontossá válik majd Európában, mint egy keresztény számára a Miatyánk a többi ima között.   

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában