Közgyűlés

2023.02.24. 11:37

Megújul a Kodolányi, búcsúzik Ráczné Földi Judit – ülésezett Fehérvár képviselő-testülete

Iskolai fejlesztést érintő közbeszerzési eljárás kiírásáról is döntött pénteken a megyeszékhely közgyűlése. Az ülésen a közösségi közlekedést érintően a vármegye bérletek jelentőségéről, azok várható pozitív hozadékairól és továbbfejlesztésének lehetőségeiről is szó esett.

Héjj Vivien

Önkormányzati képviselőként utoljára vett rész a közgyűlésen Ráczné Földi Judit

Fotó: NAGY NORBERT

A közgyűlés első perceiben néma felállással emlékeztek a jelenlévők az egy éve kirobban orosz–ukrán háború áldozataira. A napirendi pontok tárgyalása során a fehérvári iskolákat érintő fejlesztésekről is előremutató döntés született. A Középiskolai Campus program részeként az Ybl Miklós Általános Iskola és a Kodolányi János Gimnázium és Szakgimnázium felújításáról szóló közbeszerzési eljárás megindításáról szavazott a testület.

– Elkezdődhet egy újabb nagy iskola, a Kodolányi János Gimnázium felújítása. A nyár folyamán terveink szerint eredményesen és érvényesen le tudjuk zárni a közbeszerzést, ezt követően a munkaterület átadásával megkezdődhet a kivitelezés. Az Középiskolai Campus programban az oktatási intézményeink teljes egészében kormányzati forrásból újulhatnak meg. A fejlesztés a Kodolányi János Gimnázium esetében felújítást és bővítést is jelent. – fogalmazott Cser-Palkovics András polgármester. Hozzátette: A Vasvári Pál Gimnázium felújítását és bővítését, valamint a Hétvezér Általános Iskola felújítását érintően is elkészültek a tervek és rendelkezésre állnak a szükséges engedélyek is. A Hétvezér felújítását érintő közbeszerzés megindításáról várhatóan a májusi közgyűlés dönt, s még indén elindulhat a Vasvári Pál Gimnázium teljes körű fejlesztésére vonatkozó közbeszerzési eljárás is.

Oktatási intézményeket érintő fejlesztésekről és önkormányzati ingatlanok bérbeadásáról is döntött a testület
Fotós: NAGY NORBERT

A közösségi közlekedés kapcsán a közgyűlésen szóba került a vármegyéket érintő bérletrendszer ügye. Ennek kapcsán a polgármester elmondta, nagyon jó irányú kezdeményezésnek tartja a vármegyei és országos bérleteket.

– Az igazi előrelépés az lenne, ha ezt össze lehetne kombinálni a helyi bérletekkel úgy, hogy ennek finanszírozását is meg tudjuk teremteni. Már most is jól járnak a fehérváriak is, hiszen nagyon kedvezményesen tudnak ők is bérletet vásárolni, és ezen intézkedés okán talán az agglomerációból is kevesebben jönnek be autóval a városba, ami Székesfehérvár közlekedési helyzetén és környezetvédelmi állapotán is javíthat. – magyarázta Cser-Palkovics.

Február utolsó napján veszi át országgyűlési képviselői mandátumát Ráczné Földi Judit, akinek összeférhetetlenségi okokból egyúttal le kell mondania önkormányzati képviselői mandátumáról. Parlamenti esküjét várhatóan március 6-án tesz.

– Önkormányzati képviselőként ez volt az utolsó közgyűlésem, de azt gondolom, ez nem búcsú volt, mert ugyanúgy Székesfehérvárt fogom képviselni az országgyűlésben. Ez egy nagy kihívás, sok erővel és energiával várok bele, kíváncsian várom a következő heteket és hónapokat. Szívügyem a szociális terület, és a pártom továbbra is támogat abban, hogy ezeket az ügyeket képviseljen, így például a lombik támogatások és a védőoltások ügyét már a felsőbb törvényhozásig is el tudom majd vinni. – mondta jövőbeni céljairól Ráczné Földi Judit, aki újságírói kérdésre arról is beszélt, hogyan élte meg az elmúlt időszakban az ellenzéki pártok irányából érkező negatív véleményeket.

– Azt gondolom, példaértékű, amit a DK vezetése tett: egyként zártak össze, tudták, hogy nem követtem el semmit, becsületes vagyok és soha nem hazudtam. Ez egy tudatos összemosás volt ellenem, már másfél éve megy ez a hadjárat. Kemény időszak van mögöttem, de azt gondolom, hogy be tudom bizonyítani, hogy méltó vagyok erre a címre. Az ellenzéki pártok támadása nem mondom, hogy váratlanul ért, de fáj, mert azt gondolom, nem szolgáltam erre rá és mindig is nyitott voltam Székesfehérvár érdekében mindennemű együttműködésre. – fogalmazott a leendő országgyűlési képviselő, kinek önkormányzati képviselői mandátumát egy hölgy képviselő veheti át, akinek kilétére február 28-án derül fény.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában