Vihar Székesfehérváron

2023.02.05. 15:00

Közösségi oldalán mondott köszönetet Cser-Palkovics András

Székesfehérvár polgármestere hivatalos közösség oldalán fejezte ki köszönetét mindazoknak, akik szombati itéletidőben helytálltak. Hozzátette, hogy a következő napok a kárfelmérésekről fognak szólni, de a mai nap háláé.

FMH, KZ

Cser-Palkovics András és a város önkormányzata nem először nyújt segítséget váratlan katasztrófahelyzetben

Fotó: Nagy Norbert /Archív

„Egész városunk nevében szeretném megköszönni a rendkívüli munkát, amit tűzoltóink, katasztrófa-elhárítóink, rendőreink és a Városgondnokság munkatársai végeztek a tegnapi napon! – kezdte Facebook-bejegyzésében Cser-Palkovics András.

„Többszáz riasztás során kellett helyt állniuk, tudomásunk szerint pedig a rengeteg anyagi kár ellenére személyi sérülés nem történt Fehérváron." – tette hozzá a polgármester, aki kiemelte, azoknak is köszönettel tartozik a város, akik valamilyen problémát, kárt észlelve figyelmeztették embertársaikat és hatóságokat, ezzel megakadályozva, hogy nagyobb baj történjen. 

A szombati tomboló vihar fákat csavart ki és döntött az útra, és számos épület tetőszerkezetében okozott károkat.

„A kármentesítés jelenleg is több helyen zajlik, sajnos vannak jelentős anyagi terhet jelentő problémák városszerte. A következő napokban felmérjük, hogy az önkormányzat kezelésében lévő épületek között milyen károk keletkeztek és mennyibe fog kerülni a javításuk anyagiak és idő tekintetében, valamint, hogy kell-e segítséget nyújtanunk a károsultaknak –  zárta gondolatmenetét Cser-Palkovics András.


 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában