Segítség

2023.02.10. 14:30

Kifizette Nadap a cég adósságát

Ahogy arra lehetett számítani, Nadap képviselő-testülete pénteken megszavazta a Zöld Nadap Nonprofit Kft. adósságának rendezését.

S. Töttő Rita

A nadapi szintezési ősjegynél ugyan most nincs hó, ám a tervek szerint itt közösségi tér lesz, ehhez nyújt támogatást az önkormányzat

Fotó: S. Töttő Rita / Fejér Megyei Hírlap

Még csütörtökön számoltunk be arról, hogy a NAV végrehajtást rendelt el az önkormányzati cég ellen. Akkor Köteles Zoltán polgármester elmondta: egy újabb testületi ülésre van szükség ahhoz, hogy ezt az adósságot rendezzék. Ez történt meg most, február 10-én. A település vezetője elmondta: a pénzügyi bizottság támogatásával, a képviselők döntést hoztak arról, hogy a közel 2 millió forintos összeget – amely a bérjárulékokból és az áfából halmozódott fel – kifizetik a társaságnak, ezzel pedig a tartozás is rendezhető.

Ezen a testületi ülésen fogadta el a nadapi képviselő-testület a 2023-as költségvetést is. A bevételi-kiadási főösszeg 173 millió forint – tájékoztatta a feol.hu-t a polgármester, kiemelve: ebben szerepel egy 25 millió forintos saját erős beruházás is. A tervek szerint az óvoda napelemeinek fejlesztése, továbbá a szintezési ősjegynél kialakítandó közösségi tér támogatása szerepel a 2023-as lehetőségek között. – Továbbá az idei évben is támogatjuk a civil szervezeteket, ez kiemelten fontos feladat számunkra. Idén ugyanakkora összeggel tesszük ezt, mint tavaly – mondta Köteles Zoltán.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában