Több fejlesztés halad párhuzamosan

2023.02.03. 19:00

Elérhető célokat tűztek ki 2023-ra is Sáregresen

Sáregres egy különleges hely, ahol az emberek befogadók, az épületek, a természeti értékek pedig páratlanok. Egyszóval jó itt lenni! A polgármester asszony is kedélyesen fogad, amikor a 2023-as esztendő terveiről faggatom.

Kecskés Zoltán

Tavaszra a polgármester reményei szerint befejeződik a Csók István Művelődési Ház energetikai felújítása

Fotó: Nagy Norbert/Archív

Jelenleg két fejlesztés van folyamatban a településen. Az egyik a a nagy festőművészről elnevezett kulturális intézményük épületének jobbítására irányul.

– Prioritást élvez a Csók István Művelődési Ház energetikai felújítása. – mondta a feol.hu-nak Albertné Tiringer Mária polgármester, aki arról is beszélt, hogy már évek óta újítgatják az épületet szakaszosan, ahogy éppen forrás volt rá. Kiemelte, a felújítások ütemét az aktuális pályázati lehetőségek szabták meg. Tavaszra pedig reményei szerint befejeződik az évek óta munkák kereszttűzében álló építmény teljes felújítása, miközben a temetőben is folyamatosan zajlik a munka.

Nemcsak feladatunk, kötelességük is megragadni a pályázati lehetőségeket

– A beruházásból a 2022. év végén megvalósult az épület vízszigetelése, a homlokzat szigetelés és a födém szigetelés. Nagyon aktuális volt az energiamegtakarítás miatt. Tavasszal fejeződik be a munka  az új külső vakolattal és az udvarrendezéssel. A köztemetőben folyamatban van egy urnafal építése, ami február végén készül el. Illetve 2023-ban folytatódik a településen a járdafelújítási program. Várjuk az idei évi pályázati lehetőségeket és szeretnénk folytatni településünk építését és szépítését. Nemcsak feladatunk, kötelességünk is megragadni a pályázati lehetőségeket – fogalmazott Albertné Tiringer Mária, aki büszke arra, hogy Sáregres is harcba száll a a megye épített öröksége címért. Bízik benne, hogy a lakók odateszik majd magukat a szavazáson, hiszen ez róluk szól. Kiemelte, a településen igazi különleges épületek nőttek ki a földből az emberek keze által: úgynevezett téglaoromzatú házak, melyeknek mindenki a csodájára jár.

Téglaoromzatú házak követik egymást a településen, így a Kossuth utcában is.
Fotós: Nzp Archív

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában