Frissen Fejérből

2023.01.09. 20:00

Velencén születtek a legcukibb újévi kisbárányok (videóval)

Téli szünet ide vagy oda, a Dr. Entz Ferenc Mezőgazdasági Technikumban izgalmas események zajlottak az újév első napjaiban. Három kisbárány is napvilágot látott, két külön anyától. Az egykét és az ikerpárt meglátogattuk velencei otthonukban.

S. Töttő Rita

A három kisbáránynak nincs neve, de fekete, fehér és tarka színben pompáznak

Fotó: S. Töttő Rita / Fejér Megyei Hírlap

Éppen hogy csak elkezdődött az újesztendő, de a téli szünet még tartott a Dr. Entz Ferenc Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium egyik csendes kis istállójában, amikor két merinó juh jerke is úgy döntött, eljött az ideje, hogy megszülessenek a kisbárányaik, hogy az entzes tanulók, visszatérve a hosszú pihenőidőről, végre csodájára járhassanak.

Egyszerűen nem lehet velük betelni, olyan aranyosak 
Fotós: S. Töttő Rita / Fejér Megyei Hírlap

Kovács Krisztina, az iskola tangazdaságáért felelős műszaki vezetője maga kísért a kisbárányokhoz, s mutatta meg a három egészen különböző kis teremtést. A Dr. Entzben magas szakmai színvonalú oktatás folyik, a mezőgazdasági szakemberek következő generációit képzik itt – így nem véletlen, hogy az iskolaépületeken és kollégiumon kívül kertészet, állattartó telep és szántóföld is tartozik az intézményhez. Itt élnek a merinói juhok is, mellettük egyetértésben a kecskék, továbbá Joghurt, a póniló is.

- Január 5-én egymás után több kisbárány is született az iskolában, melyek között van egy ikerpár is – árulta el a műszaki vezető. Az iskolában, mint kiderült, tartanak racka és merinó fajtájú juhokat is, ám ezúttal az utóbbiak lettek többen az újszülötteknek köszönhetően. Az iskola értékesítés céljából tartja ezeket a haszonállatokat, melyeket továbbtartásra vásárolnak az iskolától a tenyésztők – mesélte Kovács Krisztina. Közben betérünk a bébi báránykákhoz is, melyeket féltőn óv a két kismama juh. Bárhová is vitték őket gondozóik, a szülői felügyelet sosem maradt el. A fiatalok tüneményes teremtmények, de láthatóan már most meglehetősen akaratos kisállatok. Csokorba fogta őket kedvünkért az állatgondozó, merthogy egyébként szinte esélytelen lett volna őket közösen szemügyre venni. Az érdeklődő, mindig éhes és mozgékony kis juhok, mintha csak így osztották volna nekik a lapokat, fekete, fehér és tarka színben jöttek napvilágra.

 A szomszédjukban élnek kiskecskék is
Fotós: S. Töttő Rita / Fejér Megyei Hírlap 

- Jerke, azaz egy kislány bárányka született először, azaz délelőtt. Majd délután őt követte egy ikerpár egy másik anyukától: egy jerke és egy bak látott ekkor napvilágot – mesélte az örömhírt az iskola tangazdaságáért felelős műszaki vezetője. 

A három újévi kisbárány másik szomszédja pedig Joghurt a póni
Fotós: S. Töttő Rita / Fejér Megyei Hírlap 

Az iskolában tehát izgalmasra sikeredett az újesztendő eleje, s téli szünet ide vagy oda, de még szünidőben is jöttek megnézni Velencére a kicsiket az iskola munkatársai, hogy csodájukra járjanak.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában