Frissen Fejérből

2023.01.31. 14:00

Többfordulós versenyen mérhetik össze tudásukat az egészségügyi szakirányt választó tanulók

A diákok versengése mellett a szakma népszerűsítése is célja a Kossuth Zsuzsanna Nemzeti Egészségügyi Szakképzési Versenynek, amelynek most a második fordulóját rendezték. A vármegyei döntőnek a Bugát Pál Technikum adott otthont, ami nem csak az intézmény felszereltsége miatt volt magától értetődő, hiszen a fordulóba jutott diákok mind ebben az intézményben tanulnak.

Baráth Eszter

Pintér Dominik gondosan készült elő a feladat bemutatására

Fotó: Nagy Norbert

A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara tavaly ősszel hirdette meg a Kossuth Zsuzsanna Egészségügyi Szakképzési Versenyt, amellyel a szakirány valamennyi ágazatát megszólították. A megmérettetésre a 11-14. osztályos diákokat, valamint a felnőttképzésben, iskolai rendszerben tanulókat invitálták. A verseny három fordulóból áll, az első körrel kapcsolatban Bokorné Sike Erika, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara Fejér Vármegyei Területi Szervezetének elnöke elmondta, egy interaktív fordulón vettek részt a tanulók. – A kamarai felhívásra az ország 42 iskolájából 621 tanuló jelentkezett, közülük 570 diák vett részt az első fordulóban, a második fordulóba pedig 530 versenyző jutott tovább – sorolta az adatokat Bokorné Sike Erika. Mint mondta a Bugát Pál Technikumból 21 tanuló jelentkezett a megmérettetésre, közülük pedig 20-an a második fordulóba is továbbjutottak.
Ma, az eszközökkel, kórházi ágyakkal és a beteget szimbolizáló bábuval felszerelt tanteremben a versenyzőknek egy cukorbeteg páciens ellátását kellett bemutatniuk. A feladat végrehajtását megelőzően azonban többen is köszöntötték a diákokat. Bokorné Sike Edit kiemelte, hogy bár nem tudtak személyesen részt venni a programon, a verseny fővédnökségét Cser-Palkovics András polgármester, míg a védnökséget Bucsi László, a Szent György Kórház főigazgatója és Nyakas Eszter a kórház ápolási igazgatója vállalta. – Azt gondolom, ez is jelzi, hogy a kamara mellett a város és a kórház is mennyire fontosnak érzi, hogy Fehérváron komoly egészségügyi utánpótlásképzés legyen. Ezt a versenyt azért hívta létre a kamara, hogy népszerűsítsük a szakmát, hogy az egészségügyi szakképzés során kiemelkedően teljesítő tanulókat és felkészítőiket díjazni tudjuk – fogalmazott a megyei szervezet elnöke.

Bár a Bugát Pál technikum 20 tanulója jutott a vármegyei döntőbe, néhányan betegség miatt nem tudtak részt venni a versenyen
Fotós: Nagy Norbert


Mészáros Attila alpolgármester kiemelte, minden ilyen és ehhez hasonló rendezvény kiemelten fontos abból a szempontból, hogy felhívják a figyelmet arra, igenis érdemes az egészségügyi pályát választani. – Azt gondolom, önök igazi példaképek, hiszen egy olyan nemes hivatást tanulnak és választottak, ami nagyon-nagyon fontos minden ember számára. Néhány éven belül önökből lesznek majd ápolók, mentők, orvosok, szakasszisztensek akár itt Fehérváron, akár hazánk más területén – szólt a versenyzőkhöz az alpolgármester. Hozzátette, a vidék legnagyobb megyei kórháza Székesfehérváron, kiterjedt alap- és szakellátással működik, így emiatt is fontos felhívni a figyelmet a szakmára.
Ma az ország valamennyi megyéjében egyszerre tartották az alapellátást és elsősegélynyújtást középpontba helyező, 11. osztályosoknak szóló verseny ezen fordulóját. Az országos döntőt tavasszal tartják majd a fővárosban, ahol az országos összesítést tekintve a tíz legjobban teljesítő tanuló vehet részt.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában