Köztéri dekoráció

2023.01.26. 13:00

Színes kerékpárokkal díszítik a vértesacsai utcákat

Színesre festett, virágokkal díszített régi kerékpárok kerülnek a vértesacsai utcák elejére – ezek tartják majd az utcanév táblákat.

Borsányi Bea

Gic településen már megvalósították az ötletet

Fotó: Varga-Szélig Loretta (sokszinuvidek.24.hu)

Húsvétra nem csak a virágok miatt borulhat színekbe a falu, hanem a Tormáné Kiss Krisztina, képviselő javaslatára minden acsai utca elejére kihelyezett, színesre festett kerékpároknak köszönhetően is. – Az öltet megvalósítása egyelőre még az elején jár, ami azt jelenti, hogy a kerékpárok már összegyűltek. Igyekeztünk a régi típusúakhoz ragaszkodni, de a felajánlások közé került azért egy-két kicsivel modernebb is. Egyébként, még Fehérvárcsurgóról is érkezett hozzánk bicikli – mesélte lelkesen az ötlet gazdája, aki azt is elmondta, a beérkezett járművek először a lakatoshoz kerülnek, aki rájuk hegeszti a virágtartókat, aztán jön a festés. A kezdeményezésről tartott egyeztetésen részt vevők arra szavaztak, hogy harsány színeket válasszanak. Piros, sárga és zöld kerékpárok így biztosan lesznek, de várhatóan egyéb színekben is pompáznak majd az utcanév tartó biciklik Vértesacsán.

Eredetileg csak a települést átszelő főútról nyíló utcák elejére terveztek kerékpárokat tenni, ám végül úgy határoztak, kapjon mind a 18 utca ilyen dekorációt. A kivitelezés költségeit részben az ötlet gazdája állja, aki képviselői tiszteletdíját fordítja erre a projektre, de csatlakoztak hozzá támogató helyi vállalkozók is. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában