A kínai vállalatok kihasználják az Oroszországban nyíló piac lehetőségeit

2023.01.24. 14:00

Moldicz Csaba politikai és gazdasági szempontból is vizsgálta a háború Kínára gyakorolt hatásait

Az ukrán háború hatása a kínai gazdaságra – ezzel a címmel tartott előadást Moldicz Csaba, a Mathias Corvinus Collegium (MCC) Külgazdasági Műhelyének vezetője. A szakember politikai és gazdasági szempontból is elemezte a fennálló helyzetet.

Baráth Eszter

Moldicz Csaba a Mathias Corvinus Collegium Külgazdasági Műhelyének vezetője tartott előadást

Fotó: Baráth Eszter

Moldicz Csaba előadása során a hallgatóság megtudhatta, hogy az ukrán-orosz háború hogyan hat Kínára, annak gazdaságára, valamint külpolitikájára. Elsősorban Kína szerepének politikai vetületét tárta fel a szakember. A háború kitörése előtt körülbelül egy hónappal az orosz és a kínai elnök találkozóját követően közösen adtak ki egy deklarációt, melyeben szerepel a „no limits” kifejezés. Ez tulajdonképpen azt jelenti, hogy a két ország közötti együttműködésnek nincs korlátja. Moldicz Csaba kiemelte, ezzel kapcsolatban két szélsőséges és egymásnak ellentmondó értelmezés látott napvilágot. Míg az egyik értelmezés szerint ez szinte egy szövetség, amelyben a felek minden esetben kiállnak egymás mellett, addig a másik értelmezés azt mondja, hogy kevesebb mint szövetség, de jóval több, mint egy barátságos kapcsolat.
– Azt gondolom, hogy utóbbi a valószínűbb magyarázat, de az elmúlt időszakban azt is érdemes látni, hogy a kínai külpolitikában is történt egy elmozdulás. Kína kevésbé oroszpárti, de hozzá kell tenni azt is, hogy ez az úgynevezett oroszpártiság alapvetően szavakban nyilvánult meg – hangsúlyozta a szakember. Mint mondta, a kínai politikusok szavai erősen oroszpártinak hatnak, de a gazdaság szempontjából már vannak fenntartások. A szakember kiemelte, hogy a korlátok meglétét az is alátámasztja, hogy a német kancellár decemberben tett kínai látogatása során megegyeztek a nukleáris csapás elutasításában. – Kína természetesen nem mondta ki, hogy melyik félről van szó, általában véve utasította el a nukleáris fegyvereket – emelte ki az MCC Külgazdasági Műhelyének vezetője.
Moldicz Csaba kiemelte, kínai oldalról öt alapvető üzenet hangzik el a háborúval kapcsolatban. Egyrészt többször elmondták, hogy nemcsak Oroszország tehető hibássá a háborúért, hanem a nyugati hatalmak is, másrészt elutasítják a hidegháborús mentalitást. Ugyanakkor hangsúlyozzák, hogy egyetlen ország biztonsága sem garantálható egy másik ország biztonságának rovására. – A negyedik üzenet, hogy Ukrajna nem Tajvan. A „One China Policy”, azaz az egységes Kínai Népköztársaság elve alapján Amerika, az Európai Unió összes országa, és tulajdonképpen a világ 4-5 országának kivételével minden ország Kína részének tekinti Tajvant – emelte ki Moldicz Csaba. A Kína által megfogalmazott ötödik üzenet pedig a szankciók elutasítása, mivel azok az amerikai befolyás kiterjesztését szolgálják.
MCC Külgazdasági Műhelyének vezetője elmondása alapján a kínai vállalatok keményen kihasználják azt a piacot, ami az amerikai cégek kivonulásával nyílik Oroszországban. – Azok a problémák, amik jelen vannak a kínai gazdaságban, nem a háborúból származnak, hanem saját maguk által kreált problémák, hiszen ők nem vesznek részt ezekben a szankciókban. Ők ezt tulajdonképpen egy lehetőségként fogják fel – emelte ki a szakember. Mint mondta, talán furcsán hangzik, de Oroszország gazdasági értelemben kicsi Kínának, mivel utóbbi gazdasága sokkal nagyobb, sokkal fejlettebb. – Kína tulajdonképpen a globalizáció folytatására helyezi a hangsúlyt, ebben pedig mi érdekeltek vagyunk – hangsúlyozta Moldicz Csaba.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában