Frissen Fejérből

2023.01.28. 11:30

Mi legyen Fejér épített öröksége?

FMH

Fotó: NZP

TUDNIVALÓK A SZAVAZÁSRÓL, MOST AZ ÉPÍTETT ÖRÖKSÉGEK „VERSENYEZNEK”

2020-ban indult, január 13-án  pedig véget ért sorozatunk, Az én kedves kis falum, illetve az Ott a park, a régi szerelmek lábnyoma, melyben Fejér vármegye mind a 108 települését bemutattuk, lélekszám szerinti sorrendben. Így érkeztünk meg Bakonykúti Bakony ölelte lankáiról Székesfehérvárra, Szent István városába. Olvasóinkat minden héten arra kértük, szavazzanak: véleményük szerint mi településük legjellemzőbb épített öröksége. Segítsenek abban, hogy leírják, egy-egy falura, városra melyik, ember által alkotott hagyaték a legjellemzőbb! 

Ezeket és a település esszenciáját adó többi neves emléket, melyekhez történetek és élmények kötnek minket, örömmel bemutattuk olvasóinknak. Ezek a gyerekkor, a diákcsínyek, stiklik és lábtörések, az első csók, az első pofon, a belénk égett hangulatok helyszínei, élethosszig tartó emlékhalmazaink díszletei. Ahány ember, annyi „településmozaik”. Ahogy a www.feol.hu/az-en-kedves-kis-falum oldalon írtuk: a kis közösségekben olyan hatalmas dolgok bújnak meg, amelyek az idegen számára aprónak tűnhetnek, mégis egy világot képesek átölelni. 

Most a legjellemzőbb épített örökségeket – ismét hétről hétre – egy csokorba gyűjtjük, s majd a sorozat végeztével újra arra buzdítjuk önöket, szavazzanak! Ekkor írjuk meg azt is, hova várjuk voksaikat, melyek alapján végül nyerteseket hirdetünk. A Mi legyen Fejér épített öröksége? második részében Vajta, Igar, Mezőkomárom, Zichyújfalu, Hantos, Tabajd, Isztimér, Csősz, Beloiannisz, Kajászó, Nagylók, Csákberény, Csabdi, Jenő, Gyúró, Nagykarácsony, Mezőszentgyörgy, Daruszentmiklós épített örökségeit állítottuk fókuszba.

Vajta

A neoklasszicista Zichy-kastély Pollack Mihály tervei alapján épült, alig száz évvel ezelőtt
Fotós: nzp

Igar

A község látképét meghatározza az 1835-ben épült, klasszicista stílusjegyeket mutató református templom
Fotós: Fehér Gábor / FMH

Mezőkomárom

Fontos út haladt itt már sokkal-sokkal korábban, a római korban is – két római mérföldkő is jelzi ezt
Fotós: Elekes Gergő / feol.hu

Zichyújfalu

A 20. század elején épült Zichy-kastély ma is látható formája a faluban
Fotós: Elekes Gergő / feol.hu

Hantos

A gazdag föld több birtokost is vonzott, akik letették az alapját a Batthyány–Zichy–Sennyey-kastélynak
Fotós: Elekes Gergő / feol.hu

Tabajd

Az 1850-es években épült Gaszt-ház Tabajd legrégebbi, és ma már egyetlen nádtetős épülete. Falumúzeumként működik
Fotós: Fehér Gábor / FMH

Isztimér

A központban található római katolikus Szent Anna-templom 1820-ban nyerte el mai formáját
Fotós: Fehér Gábor / FMH

Csősz

Az 1788-ban fél év alatt felépült barokk stílusú református templom fala tömésfal, alapvetően vályog
Fotós: Fehér Gábor / FMH

Beloiannisz

Szent Konstantin és Heléna tiszteletére épült az ortodox templom
Fotós: S. Töttő Rita / FMH

Kajászó

A református templom 1802–12 között épült, amelyhez a tagok jelentős önkéntes munkával járultak hozzá
Fotós: Elekes Gergő / feol.hu

Nagylók

A Szűz Mária mennybevétele plébánia és templom, valamint az előkertjében helyet kapott harangtorony
Fotós: S. Töttő Rita / FMH

Csákberény

A Gróf Merán Fülöp Vadászati és Erdészeti Múzeum udvarán az uradalmi vadászatok néhány pillanata is látható
Fotós: Elekes Gergő / feol.hu

Csabdi

A mára ikonikussá vált templomrom a falu egyik dombján áll. Történetéről kevés adat maradt fent
Fotós: Fehér Gábor / FMH

Jenő

A Munkás Szent József katolikus templom alapkövét 1995-ben tették le, felszentelése 1999-ben történt
Fotós: Fehér Gábor / FMH

Gyúró

A ma is látható kis, barokk stílusú templomot 1804- ben építették Gyúró egyik legmagasabb dombján
Fotós: nzp

Nagykarácsony

Az 1999. december 6-án átadott, karácsonyi motívumokkal díszített nagykarácsonyi postaépület cégére
Fotós: Fehér Gábor / FMH

Mezőszentgyörgy

Az épített örökségként választott református templom elődjét, a kőtemplomot a 16. században emelték
Fotós: nzp

Daruszentmiklós

Az 1926–1929 között épült Klebelsberg-népiskola helyi védettségű
Fotós: nzp

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában