Frissen Fejérből

2023.01.22. 13:01

Latyakból van bőven vasárnap az utakon Fehérváron

Végre már látványos, ámde vizesen havas tájra ébredhettek vasárnap a székesfehérváriak. Aki már reggel útnak indult, érezhette a csizmája vagy az abroncsa alatt az olvadó havas latyakot. Panasz már érkezett is, mégpedig a Budai út kapcsán.

S. Töttő Rita

Nem kellett ahhoz napsütés vasárnap reggel, hogy az éjszaka folyamán lehullott hó vizes latyakká olvadjon a járdákon, utakon Székesfehérváron. Az 1-2 fokos plusz hőmérséklet éppen megtette hatását, és tette igencsak sárossá a környéket. Már a reggeli fehérvári utazásunk során láthattuk, hogyan dolgoznak a hókotrók, sószóró – vagyis síkosságmentesítő – munkások városszerte, ám a kásás csapadék időnként újra s újra hullott, a hótakaró pedig az útra olvadt és ez bizony volt, akinek bosszúságot okozott. Olvasónk így fogalmazott: „Ma (vasárnap) 9 órakor a vasútállomásra igyekeztem. Meglepődve tapasztaltam, hogy a hókotrók még nem jártak a Budai (fő)úton. Az autók egymást terítették be. Nincs elég hókotró? A vasútállomáson is kritikus volt a helyzet, és még a járda sem volt lekotorva. Senki nem ténykedett ez ügyben. Bokáig állt a latyak. Hogy is van ez? Nincs elég munkás?" – tette fel a kérdést. Megkerestük Bozai István városgondnokot, aki a közlekedési divízió válaszát továbbította és saját tapasztalatát is megosztotta velünk.

Fotós: NZP

„Székesfehérvár Városgondnoksága Kft. az önkormányzati utakon végez hóeltakarítási- és síkosságmentesítési munkákat, előre meghatározott, jogszabály előírásai szerint elkészített járatterv alapján. Először a fő-és tömegközlekedési útvonalakat, 2. ütemben a gyűjtőutakat és 3. ütemben a lakó utcákat. A mai nap során a beavatkozást 5 órakor kezdtük meg, de a jelzett időpontban is havazott, így a munkálatok során nem tudunk száraz, latyakmentes burkolatot biztosítani” – áll a hivatalos válaszban, de hozzáteszik, hogy a bejelentésből nem derül ki, hogy a vasútállomáson melyik járdát kifogásolta az olvasó. „Azonban azt tudni kell, hogy az önkormányzati rendelet szerint a járdák hóeltakarítása- és síkosságmentesítése az ingatlantulajdonosok feladata, ami nem nemcsak a lakókra, hanem az intézményekre és a MÁV-ra is vonatkozik.”

Fotós: NZP

Bozai István sem tétlenkedett ezen a vasárnap reggelen:

- Én 8-9 között és 10-11 között jártam a város útjait autóval. Latyakos, de mindenhol megfelelően járható útviszonyok voltak. Folyamatos hóesés 9 után állt el, így hatékonyan csak ezen időpont után lehet eltávolítani a havat, latyakot az útról – szögezte le, ahogy azt is: - A hó folyamatosan olvad, holnap 7 fok lesz, véleményem szerint a téli útviszonyoknak megfelelő sebesség megválasztása esetén biztonságosan használhatók folyamatosan Székesfehérvár útjai.

 Olvasónk azonban, ha már megosztotta vasárnapi történetét, a vasútállomás fizetős parkolójáról is szólt: "Ha már szóba került a vasútállomás, megdöbbenésemnek adok hangot, hogy fizetős lett a parkoló. Lehetetlen az érkező vagy távozó utasokat kikísérni, mert helyet nem lehet találni munkanapokon. A korábbi félórás parkolás tökéletes volt. Ennyire nem kellhet a pénz, hogy egy ilyen kis részt fizetőssé tegyenek."

Szóval a kérdés az, hogy miért lett itt is fizetős a parkolás – erre azt a választ kaptuk, hogy „A vasútállomás előtti parkolás Székesfehérvár közgyűlésének döntése alapján került be a fizető övezetbe, a korábbi, órás parkolási rendet többen nem az előírások szerint használták.”

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában