Frissen Fejérből

2023.01.24. 11:44

Két kimaradt év után ismét átadták a kitüntetést (galéria)

Több év óta idén ismét átadták a Csákvár Ifjúsági Díja kitüntető címet, amelyet ezúttal ketten vehettek át a Magyar kultúra napi ünnepségen szombaton.

Borsányi Bea

Füzes Péter és Dubán Nikolett a díjátadón

Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

Az elismerő cím alapításával és adományozásával az önkormányzat elismerését fejezi ki azoknak a fiataloknak, akik a tanulás, a sport és a szabadidő kulturált, hasznos eltöltése terén kimagasló eredményeket értek el, és teljesítményükkel Csákvár város jó hírét öregbítették és követendő példát állítottak a jövő generációk számára. Az elismerő címből évente legfeljebb kettőt adományoznak, a díjazott személyére minden évben lehet javaslatot tenni. A tavaly közzétett felhívásra érkezett javaslatokat a képviselő-testület zárt ülésen tárgyalta. Döntésük értelmében két fiatal, Dubán Nikolett és Füzes Péter részesült elismerésben az idén.

A 19 éves Dubán Nikolett méltatásában elhangzott: már csákvári általános iskolai tanulmányai idején kitűnt kézilabdában csapattársai közül, több mérkőzésen is bizonyította tehetségét az iskola csapatában. Tehetsége mellett lendületével és küzdeni akarásával hívta fel magára a figyelmet, így 2017 szeptemberében meghívták az Alba Fehérvár KC serdülő csapatába. Jelenleg is az egyesületben játszik. 2019. szeptember 13-án, 15 évesen lépett először pályára a felnőttek között az NB I-es csapatban, melynek azóta is meghatározó tagja. Második mérkőzésen már 3 góllal hálálta meg az őt csapatba választó edző bizalmát. A Csákvár Ifjúsági Díja kitüntetést sportteljesítménye okán ítélték neki.

A díj másik idei kitüntetettje Füzes Péter, a Vasvári Pál Gimnázium végzős diákja. Eddigi tanulmányait jeles vagy kitűnő eredménnyel végezte, jelenleg az egyetemi felvételire készül. Nyelvek terén biztosan tehetsége: angolból és németből felsőfokú, franciából középfokú nyelvvizsgája van, lengyelből pedig most készül a középfokú nyelvvizsgára. A tanulás mellett rendszeresen túrázik, ezüstjelvényes természetjáró. Aktívan részt vesz a Csákvári Természetjáró Egyesület önkéntes munkáiban, így például a vértesi turistautak felújításában, de neki köszönhető a CSTE megújult honlapja is, amit rendszeresen karban is tart és folyamatosan frissít, népszerűsítve ezzel ezt a szabadidős tevékenységet. Kulturális téren is jeleskedik. A fehérvári Vörösmarty Színház több városi rendezvényén is szerepelt, különdíjat nyert a Kárpát-medencei Kazincy versenyen, de a Magyar Szabadidő Szövetség önkénteseként részt vett európai kulturális rendezvényen is. A Csákvár Ifjúsági Díjat tanulmányi, és sport eredményeiért, valamint szabadidős tevékenységeiért adományozta neki a város.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában