Frissen Fejérből

2023.01.25. 11:07

Így áll most a fehérvári bazilikatörténeti kutatóközpont és kőtár építése (videó)

2021 januárjában kezdték meg a volt Köztársaság mozi nézőterének bontását, majd az új bazilikatörténeti látogatóközpont építését. Ennek jelenlegi állásáról osztott meg egy videót Vargha Tamás országgyűlési képviselő.

Házi Péter

Amint arról korábban beszámoltunk, a volt Köztársaság mozi épületben - amely fölött egyébként magánlakások vannak – alakítják ki az egykori koronázó bazilika köveit méltó módon bemutató és megőrző kiállítást, s ez az épület ad majd helyet a bazilikatörténeti kutatóközpontnak is. A mozi bontását 2021 elején kezdték meg, s azt követően kezdődhetett meg maga az építkezés. 

Vargha Tamás országgyűlési képviselő most egy friss videót posztolt közösségi oldalán, amelyen már látszik, milyen új terek jönnek létre az épületben. Mint írta, folyamatosan épül és szépül a volt mozi épülete, ahol nemsokára kőtár és kutatóközpont várja majd az érdeklődőket.  

„Ez a beruházás nemcsak azért fontos, mert az egykori királyi bazilika kövei méltó elhelyezést kapnak, de egyúttal egy építészettörténeti emléket is meg tudunk menteni vele, hiszen a volt Köztársaság mozi épületét tudjuk kulturális-tudományos célokra felújítani. „ 

2021 elején kezdődtek a munkálatok 
Fotós: FMH-archív

Az épület igen komoly funkciót kap, hiszen a volt koronázó bazilika nyugati kapujának megidézése mellett építészettörténeti időrendben, témacsoportokba rendezve mutatják majd be itt a bazilika megmaradt kőfaragványait. A Várkörút irányából a földszinten kialakított nagy üvegfelületekkel megvilágított előcsarnok fogadja a látogatókat. A nagy belmagasságú épület galériája pedig otthont ad az Árpád-ház történetét kutató új intézetnek, illetve egy szakkönyvtárnak. Az épület tölti majd be a Nemzeti Emlékhely ideiglenes látogatóközponti szerepét is. Újdonság, hogy közvetlen gyalogos átjárási lehetőség lesz  itt a Várkörútról a Távírda utca felé, s a látogatóközponthoz tartozó új parkolóba is a Távírda utcából hajthatnak majd be az ide érkezők. 

Fotós: FMH-archív

Az építkezés elején még az volt a terv, hogy a kőtár 2022. negyedik negyedévére elkészül, ám menet közben kiderült, hogy az épület szerkezete nem pont olyan, mint amit vártak, ezért pluszmunkákra van szükség. Meg kellett erősíteni a lakóépület alatti pince vasbeton szerkezetét, víztelenítést is kellett végezni. Mindezek miatt néhány hónapos csúszás alakult ki az építkezésen.  

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában