Arcanum

2023.01.17. 11:00

Fejér évfordulós emlékei

Házi Péter

Drága vizit
Zólyomi Imre zámolyi csizmadiamester – amint a férfi esetéről arról a Székesfehérvár és Vidéke folyóirat 1893 januárjában beszámol – vasárnap este átment a szomszédjához vizitelni. Mikor elment, lakását jól bezárta, s mégis, mikor néhány óra múlva hazament, lakását nyitva találta. Mindjárt rosszat gyanított, de mégsem gondolta azt, hogy míg ő vizitelt, addig egy ismeretlen leakasztott a szegről 15 pár csizmát, a kamarából elemelt egy vindő zsírt, a ládafiából pedig egy csomó banknótát. Zólyomi nem tudta, hogy mit tevő legyen, gyanúja nem volt senkire, hát nem is tett eddig az esetről feljelentést. 

A bűn ösvényén 
A meggazdagodási vágy sok embert tett már anyagilag tönkre. Alig van nap, hogy az újságok hírt ne adnának arról, miszerint a csendőrség egy bankóhamisító társulatot fedezett fel, avagy bankó­prést kobzott el – írta ugyancsak a Székesfehérvár és Vidéke 130 évvel ezelőtt. „Az elkobzott bankóprések legtöbbnyire vagy olyanok, melyeken vajmi nehezen lehetne pénzt csinálni, vagy pedig olyanok, melyek teljesen kizárják a pénzcsinálás lehetőségét. Mindkét fajta prést ugy látszik a fővárosba készítik és titkos ügynökök jó pénzért eladják a félre vezetett embereknek. Ily úton juthatott bankópréshez Disznósi-Baráth István polgárdi lakos is. Ez is szerzett valahol egy pénzkészítő gépet azon reményben, hogy sok pénzt fog rajta gyártani és munkanélkül gazdag, irigyelt emberré lesz. Reményét azonban nem csak a prés hasznavehetetlensége , hanem a szemfüles csendőrség is tönkre tette. A csendőrök ugyanis neszét vették, hogy Disznósi-Baráth István tiltott eszközt rejteget házában, házánál kutatást tartottak, s egy pénzkészítő gépet találtak. A gép mellett találtak még 4 üveg vegyi tintát, egy üveg gummi-arabicumot és nagy tekercs papirost. Bizony kár volt Disznósinak pénzszerzés czéljából bűnös útra lépni. A becsületes szorgalmas munkásság egyedüli biztos út a jólét elérésére, nem pedig a bűn ösvénye.” 
 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában