Frissen Fejérből

2023.01.13. 07:00

Elsírta magát a csóri édesapa, amikor újra hallotta a saját hangját

Amint a gégecsövet kiveszik, Lajos már nem marad a székesfehérvári kórházban. Budakeszire szállítják, ahol elkezdődhet a rehabilitációja, de ezt egyelőre még nem látni, mikor történhet meg.

Hajdú Marianna

Képünk illusztráció!

Forrás: Pixabay

A családfőt akkor érte a baleset, amikor október végén egy bajba jutott családon igyekezett segíteni, akiknek az autója az M7-es autópályán kapott defektet. A leállósávba áttért személyautó előbb a lerobbant autóba csapódott, majd az ő kocsijukba. Az autó mellett tevékenykedő Lajos súlyos sérüléseket szenvedett, azóta is kórházban van. Most biztató híreket kaptunk, Lajos hős módjára küzd. 

Még a gégecső bent van, próbálgatják a hangját. A csövet még nem vették ki a szörnyű balesetet szenvedett Rácz Lajosnak, mert még egy ideig szükség van rá. Általában úgy beszélget feleségével, hogy Lajos csak tátog – mivel hangok még nehezen jönnek ki a torkán – Hajni pedig ügyesen leolvassa a szájáról, amit éppen mondani akar. Türelme olykor elfogy, amikor felesége nem érti, hogy mit szeretne mondani. A beszédet is fejlesztenie kell majd a későbbiekben.

A lélek gyógyul a leglassabban

Ez most szintén egy nehéz időszak Hajni szerint. Néha úgy érzi, mintha férje rá haragudna. Azt mondja Lajos nehezen fogadja el magát, sokat gondolkodik, sokat sír. Amikor telefonon kommunikálnak, gyakran kikapcsolja a kamerát, hogy ne is lássák. Hajni szerint, jobb lábának elvesztését viseli a legnehezebben.

Lajos mozgatja már a másik lábát, az idegek beindultak a korábban lebénult bal oldalán. Képes mozgatni a lábujjait és a lábfejét. Mindennap tornáztatják odabent a kórházban, az egész testét átmozgatják és felesége is naponta megmasszírozza. Ahogy mondja, elkezdtek az idegek regenerálódni. Lajos saját magát is mozgatja, tornáztatja.

Ismét hallotta a saját hangját

Fizikailag nem hagyja el magát – ahogy erről már írtunk is korábban – sőt, csodálatos módon fejlődik. Lajosnál mostanában leginkább lelkileg vannak mélypontok és az orvosok szerint még lesznek is, amit szintén kezelni kell majd a rehabilitáció során. Azért akadnak igazán szép pillanatok. Mint amikor visszatért a hangja, Lajos örömében elsírta magát. Azt mondta, furcsa volt a saját hangját újra hallani. Igyekszik artikulálva beszélni, de még nagyon nehezére esik, el is fárad gyorsan beszéd közben.

Hajni szerint férje lelkét még egy másik dolog is megviseli. Nagyon kevesen látogatják. Bár tisztában van vele, hogy jelenlegi állapotában talán nem akarnak a terhére lenni, de ő mégis szívesen venne több látogatót, látna több arcot. Hiányoznak neki azok az emberek, akiket szeret. A kislányait is csak úgy látja, ha kamerán keresztül a telefonon kommunikálnak, de ez nem ugyanaz, mintha ott állnának az édesapjuk mellett.

Hajni örül és fél is egyben

Mint korábban írtunk róla: férje állapota mellett otthonuk elvesztésének terhe is nyomasztja Hajnit. Az ingatlan tulajdonosa tavaly értesítette a családot, hogy a házat amelyben élnek eladta, így új albérletet után kell nézniük. Lajos és Hajni félre is tettek az albérletváltásra, de baleset mindent megváltoztatott, leginkább az anyagi helyzetüket. Az Alba Caritas Hungarica alapítvány által kezelt számlán elindult a gyűjtés a család javára. Több mint 300 ezer forint érkezett be eddig, amit a család számlájára utalnak, hogy anyagi terheket valamelyest enyhítsék. A számlaszám természetesen továbbra is él:

Alapítvány: Alba Caritas Hungarica Alapítvány

Bankszámlaszám: OTP Bank 11736116-20151115-00000000

Megjegyzésbe írandó: Rácz Lajos és családja, Csór

A költözés még nagy kérdés. Nem tudni, Lajost mikor szállítják át Budakeszire és mennyi időt kell ott töltenie? Mikorra várható hazatérése és az is aggasztó, hogy vajon hova?

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában