Frissen Fejérből

2023.01.20. 15:30

Csak úgy, mint a városrészben, a Horváth családban is generációkon ível át a Szent Sebestyén-nap hagyománya (videó)

Székesfehérvár egyik legrégebbi ünnepe fontos helyet foglal el a felsővárosi lakosság szívében. Így van ezzel Horváth László és családja is, hiszen Szent Sebestyén napja generációkat szólít meg, tanít és köt össze. Ez egy olyan nap, ami a legtöbb felsővárosi család naptárában biztosan pirossal van jelölve.

Baráth Eszter

Fotó: Nagy Norbert / FMH

– Ez egy fogadalmi ünnep. Anno, nagyon-nagyon régen a felsővárosiak ígéretet tettek, hogy minden évben, január 20-án a pestisjárvány miatt fogadalmi ünnepet tartunk, és a Jóisten előtt azért imádkozunk, hogy ilyen többé ne fordulhasson elő – így mesélt a több mint kétszáz éves ünnep eredetéről Horváth László. A városrészben élők és különösképpen a felsővárosi Szent Sebestyén-templom gyülekezetének számára ez a nap az egyik legnagyobb ünnep a karácsony után. Éppen ezért többnapos testi és lelki felkészülés előzi meg a fogadalmi ünnepet. Horváth László elmondta, a felkészülés egyik legfontosabb eleme az esti ima, amiben Isten segítségét kérik ahhoz, hogy épen és egészségesen tudjanak részt venni az eseményen.

– Ilyenkor minden más elfoglaltságot hátrahagyunk, hiszen a fogadalmi szentmise, ami délelőtt 10 órakor szokott lenni, nagyon fontos – emelte ki Horváth László. Ezt felesége, Éva is megerősítette, aki elmondta, erre a napra általában szabadságot szokott kivenni a munkahelyén. Lászlónak erre a nyugdíjas éveit megelőzően sem volt szüksége, hiszen a Felsővárosi Közösségi Ház vezetőjeként és a Katolikus Agrárifjúsági Legényegylet oszlopos tagjaként éveken át aktívan vett részt a Szent Sebestyén-napi programok szervezésében és megvalósításában.

A legtöbb nagy ünnep kapcsán kialakulhatnak különböző családi hagyományok, Lászlótól viszont megtudtuk, a Szent Sebestyén-napot közösségként élik meg és nem külön, családonként. – A szentmisén az egész városrész ott van és hívunk vendégeket is. Az egész városból idezarándokolnak azok, akik ezt tényleg a szívükön viselik – mesélte László. Az ünnep pedig valamennyi generációt megszólít, amit jól mutat az is, hogy az ilyenkor zsúfolásig megtelő templomban egyre több fiatal van jelen. László tapasztalatai szerint a nagyobb gyermekek már értik és érzik, hogy mit jelent ez a nap, örömmel vesznek részt a programokon és közösen élik meg az ünnepet. Ez nem véletlen, hiszen a városrészben élők rendkívül fontosnak tartják, hogy gyermekeiknek, unokáiknak is átadják ezt a hagyományt.

Szent Sebestyén napjához az évek során szorosan hozzákapcsolódott a fánksütés és annak fogyasztása is. László viszont azt mondja, Felsővárosban ez nem csak ezen a napon szokás: – Farsangkor elhagyhatatlan a fánk. Lehet az barackkal töltött, esetleg forgácsfánk, ki-ki ahogyan szereti. Ameddig a farsang tart, minden hétvégén szoktunk fánkot készíteni.

Az ünnep és vele együtt a generációk is tanítják egymást az idő előrehaladtával. Horváth László elmondása alapján ő is sokat tanult az idősektől a Szent Sebestyén-nap kapcsán, amit ma már igyekszik továbbadni a fiataloknak: – Megtanultan azt a rendkívül nagy tiszteletet, szeretetet és megbecsülést, amit az emberek egymás felé mutatnak. Jó néhány éve adjuk ezt tovább a fiataloknak. Ők nem mennek el vasárnap szórakozni, hanem ott vannak velünk a szentmisén, amit az ismeretségi körrel együtt a magukénak vallanak.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában