Az értelmetlen pusztulás, egyben az önfeláldozás jelképe

„Aludjatok, ti áldott hőseink, pihenj te néma hadsereg! / Ringasson békén a távoli rög, s ne bántson könny, értetek pereg. / Aludjatok csak Don menti holtak, folyó mentén szunnyadó bakák, / Aludjatok csak néma szent hadak, pihenni édes pihenni jó, / S nyugtasson a Donnak zúgása, mint a Tisza folyó.” – szólnak Zempléni Miklós, a 2.hadsereg egykori honvédorvosa A boldog szunnyadókhoz című versének a halált megrendítő, egyben lélekemelő költőiséggel megfogalmazott sorai. Ezekkel köszöntötte csütörtök délután a Hősi Emlékműnél összegyűlt maroknyi megemlékezőt Illés Szabolcs, polgármester, aki a 80 évvel ezelőtt történtek felidézésén túl többek között arról beszélt, hogy a magyar történelem számos fekete dátuma között a doni-katasztrófa az értelmetlen szenvedés és pusztulás, a súlyos és felelőtlen politikai döntések és azok szörnyű következményeinek példája lett. Bár kétségtelen – tette hozzá – hogy ugyanez a dátum jelképe a bátorságnak, a hazaszeretnek és az önfeláldozásnak is.

Az akkori események ma is fájnak – fogalmazott -, hiszen szinte nincs olyan magyar család, aki ne vesztett volna el a Don-kanyarban apát, fiút vagy testvért. És a háborút követő kommunista érában még jobban fájtak, hiszen a Szovjetunió ellen harcolókat a rezsim árulóknak bélyegezte és a torz szellemiség mintegy fél évszázadig megakadályozta, hogy méltó módon emlékezzünk a hősi halottakról. Kiemelte, a megemlékezés azért is fontos, mert 80 év távlatából egyre halványabban élnek a Don mellett többnyire jeltelen sírokban nyugvó magyar katonák arca, mozdulatai és tettei. 

A polgármester Jány Gusztáv egyik utolsó hadseregparancsának szavaival zárta megemlékező beszédét, melyek az elismerés hangján szólnak a 2. magyar hadsereg katonáinak helytállásáról, és kitartó harcáról. 

Az esemény szokás szerint koszorúzással zárult.