Frissen Fejérből

2023.01.24. 15:45

Az élményalapú kapcsolatteremtés jegyében érkezhettek gyárlátogatásra a bicskei diákok

A Székesfehérvári Szakképzési Centrum Vajda János Technikumának bicskei diákjai érkeztek gyárlátogatásra Székesfehérvárra, ahol bepillantást nyerhettek a termelési folyamatba és egy különleges társasjátékot is kipróbálhattak.

Baráth Eszter

Fotó: Fehér Gábor / FMH

A Nagyvállalatok Logisztikai Vezetőinek Klubja 2022-ben hívta életre egy logisztikán alapuló játékot, valamint egy köré szervezett bajnokságot. A megmérettetés során a Vajda János Technikum egyik diákja kimagasló helyezést ért el, az országos döntőn a harmadik helyen végzett. Ennek apropóján látta vendégül a bajnokság egyik kiemelt támogatója, a Hydro Extrusion Hungary Kft. a bicskei diákokat.

Fotós: Fehér Gábor / FMH


Szász Levente, a Nagyvállalatok Logisztikai Vezetőinek Klubjának főtitkára köszöntőjében így fogalmazott a társasjáték létrejötte kapcsán: – 2009-ben alapítottuk a klubot, amiben gyártó és beszerzési cégek vezetői vannak. Két éve volt egy konferenciánk, ahol felmerült az a kérdés, ki szeretett volna logisztikus lenni középiskolás évei után. Akkor egy ember tette fel a kezét, így megfogalmazódott bennünk, hogy ezen egy kicsit változtatunk és közelebb hozzuk a fiatalokhoz a logisztika világát. Ezért ilyen köntösbe öltöztettünk egy társasjátékot, aminek a fő célja, hogy élményalapon teremtsenek kapcsolatot az intézmények és a vállalatok, valamint pályaorientációs jelleggel megismerkedhessenek a fiatalok a cégekkel.

Fotós: Fehér Gábor / FMH

Veres Gábor gyárigazgató kiemelte, a Hydro számára nagyon fontos a jövő generációjának támogatása. – Éppen ezért nagyon sok szeretettel és örömmel karoltuk fel a klub kezdeményezést – emelte ki a gyárigazgató. Szabó Viktória, a Hydro munkatársaként úgy fogalmazott, a jelen diákjaiban a jövőt látják, éppen ezért, ahogy eddig is, úgy ez után is kiemelten fontos lesz számukra a Szakképzési Centrummal való kapcsolat.

Fotós: Fehér Gábor / FMH

– Nagyon sok dolgot fel tudnék sorolni, hogy miért jó, hogy itt vagyunk, de azzal a szlogennel kezdeném, amit már előttem is kiemeltek, ez az élményalapú kapcsolatteremtés – emelte ki Kulcsár Szilvia a Székesfehérvári Szakképzési Centrum kancellárja. Mint mondta, bár régebben is volt kapcsolat az iskolák és az üzemek, gyárak között, de ez a fajta kapcsolatteremtés nagy lépés mindegyik fél számára. – A játékon és a játékos gondolkodáson keresztül egészen mást tanulnak meg a diákok, mint a tanórán. Az együttműködést, a kommunikációt, a komplex problémamegoldást. Ez mind-mind olyan kompetencia, amit tanórán nagyon nehéz fejleszteni, játékkal viszont sokkal könnyebb – emelte ki a kancellár.
A Szakképzési Centrum öt társasjátékkal lett gazdagabb, amit a Nagyvállalatok Logisztikai Vezetőinek Klubjától vehettek át, de a Vajda János Technikum sem tért haza üres kézzel, egy táblajátékot tudhatnak magukénak. 

Fotós: Fehér Gábor / FMH

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában