A szakember munkát szeretne

2023.01.22. 12:44

A támadás miatt elvesztette egyik szemét, azóta nem tud dolgozni a fehérvári szobafestő

2022. novemberében a fehérvári szobafestő-mázolót olyan brutálisan megverték az utcán, hogy bal szemgolyója kiugrott a helyéről. László, a Picasso becenéven ismert szakember kálváriája azóta sem ért véget, munkája továbbra sincs, és jelenleg nincs hol lakni sem.

Baráth Eszter

Illusztráció

Forrás: Pixabay

November elején öten verték meg a székesfehérvári szakembert, mert nem tudott cigarettát adni támadóinak. Az egyik ütés, ami a fejét érte olyan erősségű volt, hogy bal szemgolyója kiugrott a helyéről, az orvosok pedig már nem tudták megmenteni a látását. Akkori munkáltatója a támadást követő nap reggelén talált rá a magatehetetlenül fekvő szobafestőre.
László most felkereste szerkesztőségünket, és elmondta, megpróbáltatásai azóta sem értek véget. A sérülése miatt nem tudta folytatni munkáját és válása miatt lakása sem volt, így segítségre volt szüksége. Mint mondta, neki nem volt bankszámlája, így a Tények stábjának egy ismerőse számlaszámát adták meg, amin akkor nem volt pénz. Ide utalhattak a jó szándékú támogatók, ám azóta hiába kért többször is banki kivonatot a számla pénzmozgásáról, egyszer sem kapott. 
– Állítólag 460 ezer forintot kaptam, abból 250 ezret kifizetett a motelban, ahol laktam. Félig vakon néhány alkalmi munkát tudtam vállalni, abból még körülbelül 45 ezer forintot fizettem a szállásra. Most viszont már napok óta nincs hol laknom – mondta az egykor szakmájában kiemelkedő és elismert szobafestő-mázoló. Elmondása alapján körülbelül kétmillió forint kintlévősége van, amit nem fizettek ki az egyik, külföldön végzett munkájáért.
A szakember már nem nyerheti vissza látását, maximum műszemet kaphat, de annak jelentős költsége van, 500 ezer forint. Ennek viszont az is feltétele, hogy addigra rendeződjön a lakhatási helyzete, hiszen a műszemet naponta tisztítani kell, amit az utcán nem tud megtenni. Mindezek mellett a térdét is műteni kell majd, protézisre van szüksége.
László elsősorban mégsem pénzbeli támogatást szeretne kérni. – Mestervizsgám van. Imádom a szakmámat. Én nem kunyerálni, nem könyörögni szeretnék. Én dolgozni szeretnék. Nincs térlátásom, de a szakmát nem felejtettem el – ezt már elcsukló hangon mondta László, aki 46 évet dolgozott szobafestő-mázólóként. Most 64 éves, májusban kap majd nyugdíjat, de addig jelenállás szerint kilátástalan a helyzete.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában