Frissen Fejérből

2023.01.29. 07:00

A Magyar Királyi 1. Huszárhadosztály elesett hőseire emlékeztek (galéria, videó)

A Magyar Királyi 1. Huszárhadosztály 1945. január közepétől nagyjából március második feléig véres küzdelmet vívott a Vértesben, ahol súlyos veszteséget okoztak a sokszoros túlerőben lévő ellenségnek. A huszárok több mint két hónapig tartották állásaikat. Az iszonyatos körülmények között megvívott harcok egyik jelképes helyszíne lett a Kotló-hegy. Idén nyolcadik alkalommal emlékeztek a Kotló-hegyi csatára Csákváron.

Borsányi Bea

idén Ózdról és Tolna vármegyéből is érkeztek huszárok a megemlékezésre

Fotó: Borsányi Bea / Fejér Megyei Hírlap

A rendezvény minden évben Mészáros Tamás pincéjénél kezdődik a Kotló-hegyen, ahol idén is a Kákics Együttes zenéje mellett emlékeztek a háborúban a környéken elesett huszárokra. A Magyar Királyi Honvédség utolsó huszáralakulata, az 1. huszárhadosztály hősies harc után a Vértesben morzsolódott fel a háború végén. Az alakulat végnapjairól Szebenyi István, csatatérkutató, a Had- és Kultúrtörténeti Egyesület elnöke így beszélt:

- Koltay százados nem fogadta el a megadásra vonatkozó felszólítást és katonáival kitörésre szánta el magát, ám csak kevesen érték el a saját vonalukat. Nem csak a közkatonák, de a tiszti állomány is súlyos veszteségeket szenvedett. Farkas László, tartalékos főhadnagy, Szilágysomlyó tiszteletbeli főbírája, a kitörés során két súlyos váll lövést kapott, nem volt már szállítható. Lázár István hadnagyot még a Kotló-hegyen fejlövés érte és a kitörés alatt egy darabig eszméletlen állapotban, hordágyon vitték. Rajki László, tartalékos hadnagy mell, és gerinclövés miatt szintén a kitörés alatt vesztette életét. Szintén megsebesült Marjai Tamás, hadnagy, a 4/1 huszárszázad szakaszparancsnoka, aki hihetetlen módon érte el a saját állásokat. Két napon át, lőszerutánpótlás nélkül, étlen, szomjan, dermesztő hidegben és hóviharban rendületlenül kitartott szakaszával, és egymás után közelharcban verte vissza a nyomasztó túlerő meg-megújuló támadásait. 

A gyűrűből való kitörési parancsra szakasza élére állt, és elkeseredett közelharcban áttörte a két nap folyamán kiépített orosz védelmi övet. Közben szilánkos combcsontlövéssel megsebesült, és az orosz védőállás mögött fekve maradt. A dermesztő hidegben keze-lába lefagyott. Ilyen állapotban, öt napon át étlen, szomjan, a nagy vérveszteségtől teljesen elgyengülten, hófúvásban, méteres hóban, hegyről hegyre csúszott-kúszott Marjai hadnagy az orosz védőállásokon át, amíg saját csapataihoz visszatért. A fagyás következményeként majdnem összes ujjának ízét és mindkét lábát térden alul csonkolni kellett – idézte a később kiadott ezredparancsot Szebenyi.

 

A Huszár emlékműnél Szebenyi István is mécsest gyújtott
Fotós: Borsányi Bea / Fejér Megyei Hírlap

A csatatérkutató azt is elmondta, a Vértesben ma nagyjából 150 jelölt sír van, de ettől minden bizonnyal lényegesen több helyen nyugszanak elesett katonák. Mára azonban sikerült elérni, hogy az ismert katonasírok rendezettek, a bennük fekvők pedig nevesítettek. A kutatómunkának köszönhetően került fel a csákvári Rákóczi utca végén található Huszár emlékműre is most egy új tábla, rajta 29 névvel, akik a település környékén estek el. 

- A Kotló-hegyi csata évfordulóján minden évben indítunk lovas emléktúrákat is Szárról, Gántról, Csákberényből és Vérteskozmáról, amelyek a Kotló-hegyen érnek véget. Az emléktúra minden évben egy elesett huszár nevét viseli. Idén Komjáthy Attila huszárszázados neve került a lovasok kitűzőjére – mondta id. Magosi István, a Csákvári Lovasbarátok Körének elnöke, aki annak idején elindította a megemlékezést.

Az eseményen 38 hátasló és közel száz ember vett részt és olyan messziről is érkeztek lovasok, mint Ózd vagy Tolna vármegye. A rendezvény szokás szerint a Huszár emlékműnél tartott megemlékezéssel és koszorúzással zárult.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában