Frissen Fejérből

2022.12.03. 19:00

Több mint 200 gyermek várta együtt a télapót Székesfehérváron

XXII. Télapóvárót és egyben az egymástól távol élő testvérpárok találkozóját tartották szombaton a székesfehérvári Civil Házban.

Hajdú Marianna

Fotó: Hajdú Marianna / Fejér Megyei Hírlap

A „Vigyázó kéz” Gyermekvédelmi Egyesület két év kihagyás után idén ismét megrendezte azt a télapóváró rendezvényét, ahová azokat a gyerekeket és fiatalokat vártak, akik lakás- és gyermekotthonokban, nevelő- és örökbefogadó családoknál, saját családjuktól távol, sok esetben testvéreiktől is elszakítva élnek. Így a program egyben testvértalálkozó is volt, ahol több mint harminc testvérpár láthatta egymást újra.

Több mint 200 gyermek fogadta el az egyesület meghívását. A télapóvárón olyan állami gondozásban nevelkedő gyermekek vettek részt – köztük egészségesek és különböző fokban sérült testvérpárok – akik Székesfehérvár mellett negyvenkét Fejér megyei településről érkeztek.

A szervezők igazán színes nappal készültek a gyerekeknek. A programok között tombolasorsolást tartottak változatos nyereményekkel, mint például kosárlabda palánk, fitnesz eszközök, görkorcsolya, ajándéktárgyak.

Süteménysütő versenyre is be lehetett nevezni. Csak az igazán magabiztosok részére volt ajánlott a megmérettetés, mivel a legszigorúbb elbírálásban részesültek. Egy hét tagú gyermek zsűri kifinomult ízlésének kellett megfelelni. A zsűrizést követően a sütemények kisebb tálcára, és szintén kisorsolásra kerültek a többi nyereménnyel együtt.

Több fajta kézműves foglalkozás is várta a gyermekeket. Többek között csuhéfonás, csillám matricázás, karácsonyfadísz és tobozmanó készítés.

Polgárdiból az Így tedd rá Gilice gyermekcsoport interaktív hagyományőrző játékokkal érkezett a kicsikhez. Később a nagyobb korosztály szórakoztatására a KID Rock and Roll De táncegyüttes műsora következett, majd Balogh Krisztofer énekelt.

A délelőtt során még tánc és vers is szórakoztatta a gyerekeket. Andi bohóc gyermekműsora mellett repüléstörténeti kiállítás is várta az érdeklődőket, ahol – nem meglepő – a fiúk körében a repülőszimulátor volt a legnépszerűbb.

A mikulás nap nem maradhat el ajándék nélkül. Az “ajándék szobában” valódi “dömping” várta a lurkókat. Minden gyermek két ajándékot is választhatott magának a kavalkádból.

A rendezvényre nemcsak gondozásban lévő gyermekek érkeztek. Az egyesület azoknak a fiataloknak sem engedi el a kezét, akik beléptek a felnőttkorba és kiléptek az életbe. Nekik továbbra is segítségre van szükségük. A felnőtt lét kezdő szakasza és annak apró-cseprő gondjai számukra kihívást jelentenek, nem beszélve az igazán fajsúlyosabb lépésekről, mint egy lakásbérlés, egy szerződésaláírás vagy munkahely keresés. Néhányan közülük még most is jönnek ezekre az alkalmakra, pedig már saját családot is alapítottak.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában