Ünnepélyes átadó

2022.12.18. 16:02

Két közösség és a jövő nemzedéke javára!

Hosszú hezitálás végére került pont, amikor 2020. áprilisában a munkaterület átadásával elkezdődött a szári polgármesteri hivatal felújítása, amelyet akkor úgy terveztek, hogy következő év szeptemberében át is tudnak adni. Az élet felülírta a terveket, ám vasárnap végre hivatalosan is átvágták a nemzeti színű szalagot.

Borsányi Bea

Fotó: NAGY NORBERT / FMH

Ahogy arról korábban mi is írtunk, a felújításra évek óta készültek a településen, hiszen az 1906-ben emelt épület nem csak idejétmúlt volt, de statikailag sem volt jó állapotban. Korábban felvetődött az épület lebontása és egy új, többfunkciós épületegyüttes felhúzása, amelyben a hivatalon kívül működött volna orvosi rendelő, gyógyszertár, sportcsarnok, könyvtár és művelődés ház is. Ez a terv végül nem valósult meg, de egy ilyen épület Németh Norbert, polgármester szerint nem is illett volna bele a község képébe. Később ismét felvetődött az épület lebontása, ám akkor már egy teljesen új, de a régi külsejével megegyező épületről szóltak a tervek. Végül a községben úgy döntöttek, amit lehet, tartsanak meg a régi házból – ami nem mellesleg Romhányi György nemzetközileg ismert és elismert orvos, patológus szülőháza -, a többit három ütemben újítsák fel. Az önkormányzat erre több pályázati forrást is nyert.  

A bontási munkálatok és a felújítás első ütemét 2021 elejére sikerült lezárni, ám aztán egy év kényszerszünet következett a koronavírus 3. hulláma alatti lezárások miatt. Aztán újabb problémával kellett a szári önkormányzatnak szembenézni: az építőipari árak emelkedése miatt újra kellett tervezniük a felújítás költségvetését, illetve csökkenteniük kellett a műszaki tartalmat is. Idén áprilisban álltak neki a folytatásnak, akkor Németh Norbert azt mondta, még karácsony előtt megtörténhet az épület átadása. Nos, igaza lett. Közösségi oldalán így jelentette be a nagy hírt: Újabb álom valósult meg a négy önkormányzat közössége és a jövő nemzedék javára! A hivatalt ugyanis a szári és az újbarki önkormányzatok, illetve német nemzetiségi önkormányzatok használják, valamint körjegyezőség is működik benne. 

A felújított hivatalban már megtartották az első, főpróbának számító rendezvényt is: december elején itt köszöntötték Szár tavaly és idén született babáit. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában