Frissen Fejérből

2022.12.02. 20:00

A kórházban ápolt gyermekeket támogatják a fehérvári fiatalok

A város szívében elhelyezett kupakgyűjtő szívből befolyt 200 ezer forintot a székesfehérvári Fidelitas a megyei kórház gyermekosztályának ajánlotta fel. Az ezt jelképező plakettet péntek délután adták át.

Borsányi Bea

Forrás: FMH-archív

A kupakgyűjtő szív elhelyezése, illetve annak rendszeres ürítése és tartalmának egy újra-feldolgozó üzembe szállítása nagyjából két éve született meg a Fidelitasban tömörülő fehérvári fiatalok fejében. Az összegyűlt összeget a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktatókorház Újszülött, Csecsemő és Gyermekosztályának vezető főorvosa, Kálmán Andrea vette át. – Ebből az adományból szeretnénk játékokat, könyveket és ápolási eszközöket vásárolni, hogy megkönnyítsük azoknak a gyerekeknek a helyzetét, akik karácsonykor is bent lesznek az osztályon – mondta el az osztályvezető.  

A kupakgyűjtő szív továbbra is eddigi helyén marad a Pláza oldalában és ezután is bárki bedobhatja az összegyűjtött műanyag kupakokat. A jövőben azonban az Egyszer Élsz Ifjúsági Egyesület gondoskodik majd a gyűjtő ürítéséről és természetesen, amikor ismét összegyűlik egy nagyobb összeg, ők is jótékonysági célra szeretnék azt odaadományozni. Hogy ki lesz a kedvezményezett, arról még nincs döntés. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában