2022.11.15. 12:26
Több száz diák futott Fehérváron a férfiak egészségéért (videó)
Kedd délelőtt mintegy kétszáz fiatal állt rajthoz a Székesfehérvári Szakképzési Centrum Bugát Pál Technikumában, hogy a Movember mozgalomhoz csatlakozva futással hívják fel a figyelmet a férfiak egészségmegőrzésére.
Fotó: Fehér Gábor
Szomor Andrea, a Bugát Pál Technikum igazgatója elmondta, a futás öröme mellett szeretnék felhívni a közvélemény figyelmét a rendszeres szűrés fontosságára. Kiemelte, hogy az intézményükben az egészségügyi képzés a legrégebbi múltra visszatekintő szakirány, így kiemelt feladatuk, hogy tájékoztassák a fiatalokat, az egészség megőrzésére és a betegségek megelőzősére.
Az esemény védnökeiként Mészáros Attila alpolgármester és Östör Annamária egészségügyi és sporttanácsnok asszony is részt vett.
– Bár mi férfiak azt gondoljuk, hogy acélból vagyunk és velünk soha semmi nem történhet, mégis fontos megértenünk, hogy a saját egészségünk érdekében a rendszeres szűrővizsgálatok kiemelten fontosak, hiszen sok betegség időben felismerve kezelhető – mondta Mészáros Attila alpolgármester, majd elrajtoltatta a fiatalok futását.
Mintegy kétszáz diák teljesítette a kijelölt távot, köztük voltak olyanok, akik a környező településkről, a Velencei-tó partjáról vagy éppen Bicskéről, Mórról érkeztek. A népes diáksereg biztonságáról a székesfehérvári rendőrkapitányság munkatársai gondoskodtak.
Frissen Fejérből
- Furcsa jelenség Székesfehérváron: gázszag, gázszivárgás nélkül
- Lövöldözés a Nagyszebeni utcában – a rendőrök elfogták az elkövetőt
- Égett egy autó Bodajk közelében
- Rendőrök és fehér sátor a Lövöldén - mi történhetett? (Frissítve!)
- Fehérvári Lecsófőző: felszabadult néhány hely, újra nyitott a jelentkezés!