Frissen Fejérből

2022.11.10. 14:07

Több fontos ügyet is tárgyaltak Móron

Csütörtökön reggel nyolckor ült össze a város képviselő-testülete, hogy a korábban kapott előterjesztésekről tárgyaljon, illetve, hogy azokról szavazzon.

Palocsai Jenő

Forrás: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

Mór város képviselő-testületének döntéseiről Fenyves Péterrel beszélgettünk. A polgármester elmondta: -Döntöttünk abban a kérdésben, hogy hogyan és milyen módon, milyen konstrukcióban szerezzük be a villamos energiát és a gázt az előttünk álló esztendőben? Döntésünk értelmében csatlakozunk a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatósághoz. Ez az az állami szervezet, melyhez bármelyik település önkormányzata csatlakozhat közbeszerzési ügyekben. Mindkét esetben 2023. január elseje a kezdő dátum, ám az időintervallum különböző. A földgáz esetében október 1, a villamosenergia kapcsán pedig december 31 a közbeszerzés záró napja. Ezzel kapcsolatban fontos tudni, hogy nem egy fix árat kérünk előre, egy évre, hanem a világpiaci trendekhez igazodót. 

Információink szerint elfogadta a képviselő testület az Út- és Járdafelújítási Programot is. Ennek keretében bruttó 281 millió forintot költenek gyalogjárókra, méghozzá mind a nyolc képviselői körzetben. Hamarosan megkezdődhet a kivitelezés is, igaz, ennek időpontját jelentősen befolyásolhatja az időjárás. 

Tárgyalták a képviselők a fenntartható városfejlesztési stratégiát is és ennek kapcsán módosították a végrehajtandó projektek sorát. A kifejezetten járási központként kialakított projekttábla frissítést elvégezték, szavazatukkal véglegesítették a képviselők. 

Megszavazták azt is a testület tagjai, hogy ismét csatlakoznak a Fejér Megyei Foglalkoztatási Fórumhoz. Ilyen gazdaságfejlesztési együttműködési megállapodás már korábban is köttetett a megyével.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában