Térségi ultiparti-bajnokság Sárbogárdon

Amint Fodor János egyesületi elnöktől megtudtuk: a bajnokságra rekord számú nevezés, szám szerint negyvenöt érkezett (a Covid miatt három alkalom maradt ki). Az urak (Abáról, Cecéről, Decsről, Dégről, Dunaújvárosból, Mezőfalváról, Mezőszilasról, Miszláról, Pécsről, Sárbogárdról, Sáregresről, Sárszentágotáról, Székesfehérvárról, Szekszárdról, Tamásiból, Tolnából, Udvariból, Várpalotáról, Zombáról) hármas-hármas bontásban tizenöt asztalnál foglaltak helyet, és összesen öt fordulóban mérkőztek meg.

Az ulti klasszikus kártyajáték, amit magyar kártyával kell játszani. (A magyar kártya Schneider József találmánya, a pesti kártyafestő mester az ismert svájci dráma szereplőit festette a lapokra az akkori erős cenzúra miatt.) Az ultiban is van szerencsefaktor, de a lejátszás során már a logikai és kombinatorikai készségekre is szükség van – magyarázzák vendéglátóim.

Hiába figyelem a játék menetét, nem tudok ultizni. Talonozás, bemondás – a licitálásnál azért még nem vesztem el teljesen a fonalat. A legfontosabb szabály egyszerű: amit meg tudunk ütni, azt kötelező megütni, nincs sumákolás. Betli, 40–100 ulti, színtelen terített durchmars. Első kör, utolsó kör és számolás. Bukott vállalás. Csak kapkodom a fejem…

Kontra, rekontra, szubkontra… Fedák Sári! – mondják az ultiban, kifejezve, hogy a (múlt) századelő legendás színésznője mindent visz. Persze Fodor Jánosék újra és újra lehűtik lelkesedésemet: ilyen kontrázást úgysem hallok, mert a rekontra feletti fokozatok már a hazárdjáték kategóriába tartoznak.

A jó hangulatú térségi bajnokságon délután öt óra tájban hirdettek eredményt. A szoros versenyben (a versenyzőket csupán egy-egy pont választotta el egymástól) az első helyen végzett a dunaújvárosi Varga Sándor, megelőzve a tamási Farkas Tibort és a sáregresi Németh Józsefet. A győztesnek járó vándorkupa mellett a támogatók jóvoltából a dobogósoknak külön „kártyalapos” díjak dukáltak.

Ősszel folytatása következik…